2017. december 6., szerda

Korai ünnep

A pékségben a jól ismert illat, a jól ismert eladó. Valami mégis más. Míg várakozom, keresem, kutatom mi az, amit érzek, de nem látom. A mosoly, ami fogadott, ugyanaz, az árukészlet sem lett más, és Istennek hála - gondoltam, az árak sem változtak. 
Míg ezen töprengek, végre sorra kerülök, kérem a kenyeret, ami mindig meleg, és arra gondolok, talán a hóesés miatt érzem, hogy más a világ. 
Halványan elmosolyodok, érzem, megfejtettem. 
Közben figyelem az eladót. Fiatal, szép, és emlékszem még a nyárról, van egy tetoválás a lábán. Ma a férjéről mesél. Mikulásra készít neki csomagot a lány, izgatott, az első közös mikulás. Gyors szerelem, gyors döntés, majd gyors házasság, töretlen boldogságban.
Kedvesen mosolygok, nem szólok, arra gondolok, adja Isten, így maradjon. Majd nyílik az ajtó, belép rajta egy asszony. Meleg kabát, sálja gyűrött, kedves fekete kalapja a fejébe húzva, a pulthoz lép. Nézelődik. Én is maradok még, a kenyér mellé szeretnék valami édeset az enyéimnek.
A fekete kalapos hölgy csendben szabódik, majd megkérdezi, olcsóbb nincs? Nincs. Olcsóbb nincs, tegnapi sincs, melegebb van, és picivel drágább, de olcsóbb nincs. A pékséget megtölti a parányi sóhaj, majd az elővett pénztárca halk csengése. Zavartan számol a fekete kalapos, ismét a pultra néz, majd a tárcájába.
Zavartan közli, az unokáinak venne meleget és édeset, jön a mikulás, és oly régen nem ettek már finomat. Kemény az élet, és néha bizony hideg a világ. Összenézünk. Én, és a férjezett, tetovált lány. Ha lenne elég abból, ami nincs, mit hozna a Mikulás? Kakaós csigát, és meggyes süteményt, nézze csak, azt a hatalmasat, olyat még sosem ettek, és a kifli is olyan fényes, és sós, látja kedves, biztos finom.
Közben megtudom, három unoka várja a Mikulást, tiszta lélekkel, fényes cipőkkel, csillogó szemekkel. Most én sóhajtok, a tetovált lány engem figyel. Rámosolygok, ebben az évben talán mikulás leszek. A lány előveszi a zacskókat, és pakolni kezd. Mindenből, csendesen hármat. Lesz három kakaós csiga, lesz meggyes sütemény, és kifli is hat, a fényesből és sósból. A fekete kalapos csendben figyel, érzi, nem kell szólni, mert most egyetlen parányi csodát kap majd, masni nélkül, zacskókba zárva. Közben halkan számolok, az egész nem lesz több, mint ezerötszáz forint.
Mire elővenném a tárcám, kilép a pék valahonnan a semmiből, rám néz, legyint, majd közli, hagyd csak, elvégre emberek vagyunk.
És rájöttem mi volt más a pékségben, amikor beléptem. Ott, abban a parányi, édes illatú pékségben ma volt karácsony. Karácsony, vagy az emberség ünnepe, oly mindegy. A lényeg, hogy ma valahol három apró lélek meleget eszik majd, édeset, puhát, finomat és sósat.


lejegyezte egy kedves vendégünk: Teodorovits Andrea
https://www.facebook.com/Latom.az.Eleted/

Kép: pixabay.com