Oldalak

2016. február 29., hétfő

Ideiglenes befogadás 1.

Micsoda??? Ideiglenesen... egy kutyát? Mire jó ez? Nem sajnálod, amikor el kell engedni? - kérdezik tőlem sokan. Kicsit megosztó a téma tudom. Van, akit megérint, érdekel és van, akit hidegen hagy teljesen, mondván, amíg emberek alszanak az utcán addig minek a felhajtás egy kutyáért. Sokféleképpen lehet ezt szemlélni, én most a saját szemüvegemen át fogom.

Rajongok a kutyákért, kiemelkedően egy fajtáért, erről írtam korábban „Az ember és az ő legjobb barátja” cikkemben.  Ez a fajta a magyar vizsla. Megjelenése, kifinomult testtartása, értelmes szemecskéi, hosszú puha fülei, vizslagúnyája - ami még felnőtt korban is redőkben összerendeződik az álla alatt - és legfőképpen őszinte rajongása az ember iránt, engem teljesen megbabonáz. Nem olcsó mulatság egy törzskönyvezett magyar vizslát tenyésztőtől hazavinni, de még a szaporítók is megkérik az árát. Mégis rengeteg kerül utcára a magyar vizslákból (is).


Egy vizsla, aki már senkinek sem kell. Utcára kerül. Jó esetben szabadon, egyszerűen kirakják az út szélén és tovább állnak. Rossz esetben megverve, összetörve, csont soványra éheztetve, betegen vagy ezek halmozott együttállásával bolyong az utcákon, a kertek alatt. Legrosszabb esetben fához vagy oszlophoz kikötve, autó után kötözve, bedobva egy iszapos bányatóba találjuk meg és még sorolhatnám a különös kegyetlenségű eseteket.

Állatmentő egyesületek próbálkoznak segíteni erejük és anyagi lehetőségeik felett ezeken a szerencsétlenül járt kutyákon. De sokszor az állatmentő egyesületnél is csak egy fokkal jobbak a körülmények, mint ahonnan a kutya kikerült az utcára. Igaz itt már ételt, italt rendszeresen kap, és jó esetben egy 2-4 négyzetméteres kenelbe kerül elhelyezésre, amit minden nap takarítanak. De a kenel létet az ember törődése közelsége és szeretete nélkül nem a vizsláknak találták ki. Nem ez az a közeg ahol jól érzik magukat, de a menhelyeknek és kutyaotthonoknak ezért is hála és köszönet jár, ennél többet nem igen tudnak tenni. Vagy mégis?

Elterjedt egy nagyon szuper, elképesztően kutyabarát elhelyezési forma, ami arról szól, hogy a mentett kutyák végleges gazdihoz kerülésükig nem a menhelyen, hanem ideiglenes befogadónál töltik az idejüket. Az ideiglenes befogadónál - amint az a két szó jelentéséből következik - átmenetileg lakik a kutya, amíg végleges gazdit találnak számára.

Én egy ideiglenes befogadó vagyok. A saját kutyám mellé időnként hazacipelek egy kidobott magyar vizslát. Megfürdetem, etetem, állatorvoshoz viszem, ápolom ha szükséges, szelídítgetem, sétáltatom, tanítgatom és képeket készítek róla (lehetőleg jó felvételeket, olyanokat, amik kifejezik a tulajdonságait), hogy mielőbb beleszeressen az álom gazdi. Kutya nehéz ez. Nehéz az elején, amikor a csont sovány jószág megérkezik fülét – farkát behúzva, remegve. Nehéz, amikor látom, hogyan kezd el kinyílni, barátkozni, kezdi elhinni, hogy az élet jó, az emberek pedig - ahogy mindig is gondolta a lelke mélyén - jók. Nehéz, amikor a hálát és rajongást látom a szemében, de tudom, hogy nemsokára már másvalakiért Kell neki/és jó esetben fog is rajongani. És kiba@tul nehéz, amikor érte jön az álom gazdi és elviszi.

De, van egy óriás "de" a történetben. Annak a kutyának akit hazacipelek én vagyok az esélye az új, boldog gazdis életre. Volt olyan, amelyiket altatás elől mentettem és egy hónappal később már kanapén heverészett az új gazdinál a meleg kandalló mellett. Életet, új esélyt, kényelmes otthont kapott azáltal, hogy a nehézségeket vállaltam érte. Megéri.

Azt tanítja nekem minden egyes magyar vizsla, aki ideiglenesen nálam lakik, hogy a saját kicsinyes nehézségeimet félre tudjam tenni az életéért, a jövőjéért, önzetlenül, hogy neki jó legyen. Hiszen minden édespofaokosságot lehetetlen megtartani.


lejegyezte: sziluett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése