2016. szeptember 19., hétfő

Nyomdafestéket sem... - Tűröm?

Köztudott, hogy az ember nagyon könnyen alkalmazkodik a környezetéhez; egyszerűen megszokja azt, ami van körülötte. Ha pedig megszokta, már nem zavarja az, ami korábban nem volt komfortos. Tudom, így van ez a szagokkal, az ízekkel, a fénnyel, a hangokkal, testérzettel; igen, mindenik érzékszervünk képes erre. Azt hiszem az én fülem, egyszerűen kilóg a sorból. Én nem tudom megszokni a nyomdafestéket nem tűrő szavakat.

Mondják, nincs másik olyan nyelv a földön, amelyiken olyan cifrán lehetne káromkodni, mint magyarul. Hát kérem, én erre nem vagyok büszke! Tudom, hogy szép és gazdag a nyelvünk, de nem hiszem, hogy szitokszavakban kellene mérni ezt a csúcsot. Pedig hallgassunk csak bele magunk körül bármilyen élethelyzetbe. Mit hallunk? Na, ugye?
Sokat töprengtem rajta, hogy miért használják egyesek kötőszavakként bizonyos - általában szeméremmel kezelt - testrészek neveit. Vagy miért azzal fejezik ki a felháborodásukat mások, hogy a szexuális tevékenységet pejoratívan meghatározó szavakat, kifejezéseket kiabálnak a nagyvilágba. És a Fennvaló? Miért gondolja bárki is azt, hogy ha valami kisebb-nagyobb sérelem érte, érdemes bevonni az Atyát bármilyen, a Bibliában meg sem említett nemző tevékenységbe? Hát segít ez bárkinek bármit?

Akárki akármit mond, én ezt nem tudom megszokni! És elkeserít!

Elkeserít, hogy találkoztam olyan felsővezetővel, aki a beosztottait egy ősi szakma űzőiként azonosította, pedig ezek a lányok nagyon távol álltak tőle, hogy bármi közük is legyen a fent említett szakmához – marketing területen dolgoztak; nem is keveset.

Elkeserít, hogy vagánysággal azonosítják és a napokban fizetett tartalomként is terjedt az arcoskönyv magyar olvasgatói között egy bizonyos férfi nemi szervet idéző jelző? Miért? Nincs rá más szavunk? Azok se tudnak már jobbat, akiknek a „szó” a munkaeszköze?

Elkeserít, hogy nem tudom megóvni a gyermekemet ettől a beszéd stílustól. Ezt halljuk úton-útfélen. Ezt hozza haza az iskolából, ez jön át a szomszédból, ezt hallgatjuk a tömegközlekedésen, a boltokban, a nyaraláson vagy a sport rendezvényeken. Hihetetlen, de ezekkel a szavakkal viccelődünk, ezekkel háborodunk fel és ezekkel fejezünk ki az örömet, a kétségbeesést. Kétségbeejtő!

Hát szabad ez? Szabad! És ha bárki kérdezi, nem, nem vagyok prűd. Csak hiszek a szavak erejében! És ha már itt tartunk, csak halkan kérdezem, hogy bele gondoltak-e valaha azok, akik ezeket a szavak-kifejezéseket használják, hogy mit mondanak?
De úgy konkrétan?



lejegyezte: ebarátnőm