2017. július 3., hétfő

Az élet iskolája





Az „élet iskolája” a középiskolai matek tanárunk szálló igéje volt. Szinte minden második mondatában szerepelt. Nagyon sokat nevettünk rajta; volt, hogy megszámoltuk: egy órán hatvanhat alkalommal használta.

Visszatekintve már tudom, hogy nem annyira kinevetésre-, inkább tiszteletre méltó, értelmes és érzékeny tanár volt. Tudta, hogy nem nagyon hat meg bennünket a logaritmus, a deriváns, de a függvények és gyűrűk se értek el hozzánk. Az osztály zsenijét kivéve, senkinek nem csillogott a szeme, amikor ezek valamelyike került szóba. Emlékszem az érettségi előtt nem is erőltette tovább, elővette a Kis herceget és abból olvasott fel az algebra feladatok gyűrése helyett. Talán még soha nem volt ilyen csend és odaadó figyelem az óráján. Pedig akkor, még csak pedzegettük a tanulságot; de a magot sikerült elültetnie.

Hogy melyikünk mit kezdett ezzel a tanítással, nehéz így meghatározni. Egy biztos, nem tudok az akkori osztályunkból olyanról, aki a matematika doktora lenne, de mindenki tudja a mai napig is, hogy „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.”. És azt is tudom, hogy egyikünk se adta fel. Pedig voltak nagyon nehezen vehető vizsgák: balesetek, betegségek, tragédiák, félresikerült döntések, amikért aztán drágán kellett megfizetni, mégis itt vagyunk mind, most már évtizedekkel tapasztaltabban - s talán bölcsebben is -.
Tanárnő kérem, igyekszünk, de még mindig nem abszolváltuk teljesen az élet iskoláját. De az Ön által elültetett magvak kikeltek és át- meg átszövik az életünket. Segítenek a mindennapokban, megalapozzák az ünnepeinket. A magunk során pedig mi is igyekszünk tovább örökíteni. Így "kishercegesen", ahogyan Ön is tette!

Persze, ehhez kellet az élet iskolája is, de Ön nélkül nehezebb lett volna.
Köszönet érte!
 Lejegyezte ebarátnőm


A kép szabad forrásból