2017. június 28., szerda

Kirándulás ajánló: A Regéci vár



A Regéci várról való első emlékem, hogy a szüleimmel kiszállunk az autóból, és nekiindulunk megmászni a hegyet. Hosszasan menetelünk egy szántóföldön keresztül, és a hegy a várral együtt egyre távolibbnak tűnik… 

Azóta sem másztam meg Regéc felől. Helyette Mogyoróskát ajánlom, sokkal szebb az út; kényelmes tempóban, végig az erdőben lehet haladni. Szerencsére ezt a várat is elkezdték újraépíteni, és el is készültek a rondellával, sőt, a falakat is építik már az alaprajznak megfelelően. Kedvenc helyem a várban az a hatalmas szikla, amire oly sokszor felmásztunk, kihasaltunk, és úgy gyönyörködtünk a tájban (most már persze korlát van rajta). 
Zrínyi Ilona is élt a Regéci várban egy időben.

Álljon itt egy kis ízelítő az ő várrend-tartásából 1678-ból,
és döntse el a kedves olvasó, vajon ma is érvényesek lehetnének-e a szabályai :
  1. Tilos a szitkozódás. Akit rajtakapnak, 1 Ft-ot fizet, vagy 12 botütést kap.
  2. Éjjel dobszóval kell a várat megkerülni.
  3. Aki a várat meghágja – felmászik a falra – fejvesztéssel bűnhődik.
  4. Cirkáló, virrasztó, ha elalszik őrségben, első alkalommal három pálcaütést kap, második alkalommal le kell vetni a vár fokáról a mélybe.
  5. Ha a szolgák közül valaki kapitányi engedéllyel a váron kívülre távozik, és éjjelre nem jön vissza, tömlöcben bűnhődjön, pálcázzák meg, s ha ismételten előfordul, keményebb verést kap és vasra verik.
  6. Ha valakit elfognak és tömlöcbe vetnek – kivéve, ha parasztról van szó – az úrnőt értesíteni kell.
  7. Aki valakire kardot ránt, a kezét le kell vágni, ha vért is ont, lenyakazzák.
  8. Az őrség havonta tartson céllövési gyakorlatot, a fegyvereket tartsák rendben, a gyalogosok a mustrán tisztességes bocskorban jelenjenek meg.
  9. A tömlöctartó a rabokért a fejével felel.
  10. A várban mindig tartsanak készenlétben hordókban vizet a tűzoltásra, hetente tisztítsák a kéményeket.
  11. A garázdákat, szitkozódókat zárják tömlöcbe, reggeltől estig tartó időre, ha a nap második szakában követi el tettét, akkor estétől reggelig.
  12. Holmi fosos kurvákat be ne bocsássanak a várba.
  13. A darabontok feleségei a várban magukat megbecsüljék, ne szitkozódjanak egymás közt, ne verekedjenek a várban az asszonyok. Akit rajtakapnak, a kapu között tizenkettőt üssenek rá, ha makacs, ki kell űzni a várból.
Ha szeretnéd megnézni a Regéci várat a távolból, menj fel a Sólyomkőre a Mlaka lét felől vagy a Háromhutákból. Csodás panoráma vár rád.

Lejegyezte: Szemfény