2017. június 17., szombat

Jónak lenni továbbra is!


Ma kora délután történt a Közvágóhídon:


A kisfiammal az 1-es villamoshoz igyekeztünk. Már a Rákóczi híd lábánál voltunk, amikor egy férfira lettem figyelmes, aki kétrét görnyedve "állt" az úttesttől nagyjából másfél méterre. Láthatóan nem volt jól.

Rengetegen elmentek mellette. A legtöbb elhaladónak elsiklott mellette a tekintete, többen ránéztek, majd elkapták a pillantásukat, néhányan pedig hosszabban végigmérték. Először én is továbbmentem: „Valaki majd megpróbál segíteni neki… Miért pont én állnék meg babakocsit tolva...” Úgy három métert haladtam, aztán lelassítottam, megálltam, visszafordultam. Fél percig figyeltem az emberek
tömegét, és döbbenten tapasztaltam, hogy mindannyian kikerülték. Megfordítottam a babakocsit és mégis odamentem a férfihoz. „Jól van?” kérdeztem tőle. Nem jött válasz. Eszméleténél volt, de láthatóan nem volt beszámítható. Valószínűleg ittas volt, de nekem csak az járt a fejemben, hogy valahogy arrébb kell tuszakolnom, mert neadjisten, egy rossz mozdulat, óvatlan lépés, és egy autó alatt köthet ki...

Szóval, egyik kezemmel a babakocsit fogtam, másikkal igyekeztem felsegíteni, hogy a néhány méterre lévő padig kísérjem. És akkor hirtelen a másik karját megfogta egy úr. Így ketten beljebb hurcoltuk a férfit. A padig ugyan nem jutottunk el, de legalább már nem voltunk olyan közel a forgalomhoz. Elkezdtem mentőkért telefonálni. Ekkor megállt mellettünk két srác, és megkérdezték, mi a helyzet, segítsenek-e. „Köszi” - mondtam nekik, „de már hívom a segítséget”. Amikor pedig a diszpécsernek ecseteltem a helyzetet, egy harmadik fiatalember pattant le mellettünk a bringájáról. Látta, hogy telefonálok, kérdezte, hogy a mentőkkel beszélek-e. „Igen.” Erre előkapott a hátizsákjából egy gumikesztyűt (micsoda felkészültség!), és el kezdte vizsgálni a férfit.

A mentők nagyjából öt perc alatt odaértek, én pedig siettem tovább a kisfiammal. Rábíztam a megsegítettemet a szakértőkre.


Ezt a sztorit nem azért írtam le, mert én egy „mennyirejóarc” vagy egy „vérbeliterézanyú” lennék. Hanem azért, mert egyrészt szeretném megköszönni azoknak, akik legalább megálltak mellettünk, másrészt pedig szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem tudhatjuk, kivel mikor milyen baj történhet. Ne legyen így persze!



Vigyázzatok magatokra, figyeljünk egymásra! Nagyölelés
😘



lejegyezte egy kedves vendégünk, Puskás Zsuzsi