2017. június 23., péntek

A kisgyerekek ezt is tudják


Egy ideje figyelem már, hogy a picik és az idős emberek között van valami különleges kötelék.
Az öcsém és köztem nagy a korkülönbség, már majdnem felnőtt voltam, amikor született. Három éves lehetett, amikor elvittük magunkkal vásárolni. Volt egy igen öreg nénike a boltban, teljesen kétrét görnyedve, egy botra támaszkodva próbált haladni. Öcsi hirtelen elengedte a kezem, és megfogta a néni kezét. A néni először meglepődött, majd elmosolyodott. Egyikük sem szólt egy szót sem, csak lassan haladtak. A búcsúzás is csak annyi volt, hogy összevillant a tekintetük.
A lányunk is nagyon szerette az öregeket. Az óvodájából lehetett ebédet rendelni. Volt egy 85 év körüli bácsi, aki élt a lehetőséggel, és minden délben megjelent az ételhordójával. A lányunk, ha kinn voltak az udvaron és észrevette, otthagyta a játékot, elvette tőle az ételhordót, kézen fogta és elkísérte a konyhára.

Egyszer nálunk volt Dédimami egy pár napra. A gyerek akkor múlt kettő, Dédi pedig 84. A pici lányom egész nap vigyázott rá, kísérgette, adta a kezébe a botot, kérdezgette, hogy kér-e inni, enni. A kendőjét persze lenyúlta, és egész nap a fején hordozta.
Úgy esett, hogy kettesben is hagytuk őket, mert elmentünk vásárolni. Mondtuk a gyereknek, hogy vigyázzon Dédire. Amikor este telefonált a keresztanyja, boldogan mesélte neki, hogy ki van nálunk, és ragyogó arccal mondta, hogy "...és képzeld el, ma én voltam a Dédimama felelős!"

Abban az időben, ha megkérdezte tőle valaki, hogy És mi leszel, ha nagy leszel?, a lányom jövőképe az volt, hogy "öreg néni pálcikával" (értsd bottal).
Történt egyszer, hogy vásárolni mentem. Látom a parkolóban, hogy egy két-három év körüli kislány faképnél hagyja az anyukáját, odaszalad a bolt előtt álldogáló hajléktalan emberhez, és megfogja a két kezét. Az ember korát még megsaccolni sem tudom, de nagyon öregnek és fáradtnak látszott. Csak állt a kislány az idősnek tűnő férfi előtt, nézett fel rá sugárzó mosollyal, és ők sem beszéltek. Anyuka kétségbeesése nyilvánvaló volt, és - bár szégyellem magam érte -, az első gondolatom nekem is az volt, hogy remélem van nála kézfertőtlenítő. Amikor melléjük értem, akkor láttam meg az idős férfi arcát, amelyen egy fénylő könnycsepp húzott csíkot. Milyen szomorú, hogy van aki számára már az is megható, ha ember számba veszik.
A kisgyerekek tudnak valamit. Valamikor mi is tudtunk valamit...
lejegyezte egy kedves vendégünk, Papp Krisztina
a kép pexels.com