Nem hittem volna, hogy eljutok oda valaha is. Nem is
vágytam rá különösebben, és messze is van nagyon. Ráadásul tele voltam
előítéletekkel.
Olvastam persze tőlük – róluk rengeteget. A regényekkel
nem is volt baj, hisz hatalmas íróik vannak: Steinbeck, Updike, Oates, Capote, vagy
a meghökkentő gyermekregényeket író Lowry. Hogy az ő könyveik tetszettek
nagyon, csak azzal magyaráztam, hogy intelligensek. Ezek az írók, mint amerikai
emberek, a kivételek, akik erősítik a szabályt.
A filmekhez már más volt a hozzáállásom. Mert ott van persze
a mozi, ami az amerikai “nemzet” műfaja, extra pénzből extra profizmussal
művelik, de annyi könnyű tucatárut termelnek, hogy mégis inkább egy-egy európai-
vagy ázsiai filmnél érzem azt, hogy: EZ IGEN!
Mert mire is gondoltam én, mielőtt a lábam betettem arra
a kontinensre… Buták, önteltek, felületesek…
Minden filmben ők a Világ megmentői, de a valóságban még arra sem
képesek, hogy aláírják a Kiotói Egyezményt, amelyben a tagok (iparilag fejlett
országok) kötelezik magukat a széndioxid-kibocsátásuk visszaszorítására. Nagy kanállal esznek és pazarolnak, nem
gondolnak a harmadik világra. Egészséget sugároznak, de megesznek minden vacakot
amit az IPAR tesz elébük. Mű emberek, mű városokban, autóval mennek még oda is,
ahová a király is gyalog jár, és csodálkoznak, hogy hatalmasra nőnek. A
reklámok azt sugallják nekik, hogy szeresd magad, kényeztesd magad, tölts ki
minél nagyobb teret! És beveszik ezt a dumát…. Szóval nem szimpatikusak.
Ezzel szemben levettek minket a lábunkról. Olyan
általános kedvességgel és odafigyeléssel találkoztunk, amin jócskán
meglepődtünk. Az autósok nyugodtabbak, mint nálunk. Hosszú órákat töltenek az úton,
talán ezért nem agresszívek. Dudaszót igen ritkán hallottunk. Az utca embere
nem törtet mindenen és mindenkin át, még New Yorkban a munkából hazaigyekvő
tömegben sem jött nekünk senki. Ha valaki a szupermarketben véletlenül hozzáért
kosarával az enyémhez, máris elnézést kért. A pénztáros, mikor megtudta, hogy
nincs klubkártyánk, kért egyet a kollégájától és mindent kedvezményes áron
kaptunk meg.
Az egyik neves ruházati üzlet pénztárosa (egy fiatal
srác), búcsúzáskor rám kacsintott. De az előttem lévő pasitól is így búcsúzott.
??? Az angol órán tanult Hello, How are you? – tényleg működik, és mintha
valóban érdekelné őket, hogy is vagy. Mikor a szállásunk környékén (Baltimore
kertvárosában) sétáltunk nagyokat, sorra ránk köszöntek ismeretlenül is a
környéken lakók (többségében feketék). „Helló srácok! Hogy vagytok? Milyen szép
idő van a sétához!” És mindehhez szélesen mosolyogtak. (Mint nálunk faluhelyen,
vagy a XVIII. kerület egyes részein még 15 évvel ezelőtt). A kertekben, házakon
sok helyen ott lobog az amerikai zászló, mert büszkék rá.
A vendéglátónk, a családja és a baráti köre szintén
felülmúlta a várakozásunkat. Levették a cipőjüket már az előszobában és nem
abban feküdtek a vetett ágyba, mint a filmekben látni sokszor. Jó a
humorérzékük, a tökéletlen nyelvtudásunk ellenére is, vagy épp azért, jókat
nevettünk. Meglepődtünk, mikor az egyik vacsoránál (amit a házigazda főzött
saját kezűleg) a gén manipulált élelmiszerek emberekre gyakorolt hatására
került szó. Mert igenis figyelnek erre, van olyan, akinek feltűnik, hogy nem jó
irányba haladnak.
A harmadik napon Washingtonban, egy szembejövő dohányzó
nő láttán döbbentem rá, ez itt nagyon ritka látvány, hisz csak másodszor
találkozom vele. Még New Yorkban is csak egyszer éreztünk cigarettafüst szagot,
pedig ott aztán volt ember bőven.
A „másság” náluk természetes, hisz annyiféle ember él,
dolgozik együtt. A reptéren becsekkoláskor négyen álltak velünk szemben: egy
fekete nő és három férfi: egy fehér bőrű - vörös hajú, egy sárga, és egy
töröknek látszó. Éppen jót nevetgéltek valamin és ez a látvány csak nekem
volt furcsa.
Az államokbeli embertípus a München - Budapest járaton
búcsúzott tőlünk. Egy előttünk ülő Los Angeles-i idősebb férfi egy ideig
küzdött egy csomag keksz kibontásával, majd miután sikerült neki, diadalmas
mosollyal körbekínálta minden közelében ülőnek.
Igen, most már kijelenthetem: csalódtam. Pozitívan. És ez
olyan jó!
Lejegyezte: Vica
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése