Gyerekszerelem

42 évesen három gyerek után megtudtam, hogy van olyan szerelem ami mentes a birtoklás vágyától a játszmáktól és büszkén vállalják mindketten.

Olvastam, ábrándoztam felőle, de látni még soha nem láttam.

5 évesekről van szó. A történetben  Miklósnak és Eszternek neveztem el őket. Miklós az én kisebbik fiam, ezért testközelből, hallótávolságból vagyok, voltam részese a csodának.

Akinek van gyereke az tudja mi az a pizsama party mi régen “ottalvásnak” hívtuk.

Miki, a szerelmes kisfiú kitalálta magának, hogy ha a nagyok aludhatnak itt-ott akkor ő bizony meghívja a szerelmét magához. Megkért, igent mondtam.

Csak kapkodtam a fejemet, mi minden jut eszébe egy srácnak ha fontos neki egy lány. Sütsz palacsintát mama, tudod az Eszter kedvence. Fürödhetünk együtt? Aludthat a helyemen, jó? Mama odaadom Eszternek egy körömlakkodat ajándékba, de nem eeeeezt... ő a pirosat szereti.

Imádom, és repes a szívem, hogy ilyen van és tetten érhetem.

A lány szintén 5 éves, ovistárs, mi szülők barátok .

Eszter mint egy 16 éves – ezt a mamájától tudom úgyis mint forró drót- szintén ügyesen intézte magának a programot:

„ Papa, ma nem alszom nálad, Miklósnál töltöm a péntek estét, mert szerelmesek vagyunk.”

Boldogok, bár nem téma az oviban, számolják vissza  a napokat , hányat kell még aludni.

Elérkezik az utolsó előtti nap. Esztert alváskor hazaküldik mert köhög. Délután amikor megyek a kisfiúért az óvodába, aggodalom lesz úrrá rajtunk, Mikin azért, mi lesz ha Eszti lebetegszik és nem tud holnap jönni, rajtam pedig azért milyen lesz ez a délután és este, hogy nyugtatom meg a fiamat. Valóban, sírás hazáig, aztán sírásos mantra másfél órán keresztül…

Mentő ötlet, felhívjuk a másik örömanyát .

Miki beszél velük, jók a hírek,  Eszter köhög de nem lázas.

Szintén tudja minden anyuka, hogy köhögős gyerekkel senkinek eszébe sem jut együtt aludni. Kivéve minket. Kit érdekel, egy kis köhögés. Nem számít. Igen most már biztos, Eszter jöhet.

A nagy nap, az első “nálunkalvás”

Én sütök, főzök, nagyobbik fiam edzésről már haza sem jön, Miki és Eszter, végre együtt.

Szép duruzsolós játék, közös uzsonna, családos játék is van és tündéres is, meg maghalós is de feltámadnak. Külvilág viszon nincsen. Még kiszolgáló személyzetként sincs. Bezártak, összezártak, élvezik az együtt töltött idő minden pillanatát.

Rajzolnak egymásnak, mondják is: ezt most neked rajzolom.

Nincsenek köztük játszmák, csak olyan fiú-lány ügy, de szépen. Klasszik módon.

Ha valamiben nem biztosak megkérdezik a másiktól. Tudják mi kell nekik egymástól, és nem problémáznak azon, hogyan fogalmazzák azt meg.

Nem szégyellnek sírni sem egymás előtt, és a szerepek sem csúsznak el, a lehető legszorosabban vett női-férfi karakterek  rajzolódnak ki.

A fiú mondja hogy szép vagy, a lány megköszöni és azt válaszolja te is.

A fiú kéri, hogy menjen vele ha van kedve a kertbe, a lány mondja igen van és jó, hogy hívsz.

Csodálatos ezt látni. Többet tudnak a szerelemről a nő-férfi viszonyról mit amit én valaha is tudni fogok. Ilyennek születtek.

Aztán fürdés, meseolvasás, alvás mint rendesen.

Másnap, mikor kapkodósra sikerült az indulás a két gyermek tudta, nincsen már sok idejük együtt. Nem volt hiszti, öltöztek, pakoltak és közben nagyon nagyon fontos dolgokat mondtak egymásnak ismét. Nem vesztegethetik az idejüket.  

„ Most nem tudunk esküvőt csinálni, mert kevés az idő, majd legközelebb. Jó?

- Aha, jó csak mikor jössz újra?”

„ Jó volt neked hogy itt voltam?

- Igen , nagyon! Az lenne a jó ha 100 évig itt aludnál.

-Igen, ide kéne költöznöm akkor együtt lennénk mindig”

A párbeszédek még folytatódtak , éppen addig amíg ki nem léptünk az ajtón, ott már tudták mindketten, hogy vége a programnak, viszont nem volt hiányérzetük.

Nem gondolták azt hogy ott, akkor abban a pillanatban miért nem mondták, mint ahogy azt mi felnőttek sokszor érezzük. Nem, ilyen nem volt. Elégedettek voltak és csendesek lettek.

Elváltak szépen, köszöntek egymásnak úgy, ahogy azt csak egy szerelmes teszi. Egymás szemébe nézve és a szia után egymás nevét kimondva.

lejegyezte: egy kedves vendégünk