Oldalak

2014. február 17., hétfő

... és még mindig szerelem ...


Szerelemre vágyom.

Arra a tíz centivel a föld fölött járósra. Amikor egyáltalán nem érdekelnek az élet apró-cseprő dolgai. Amikor minden és mindenki megszépül a szerelem ködén át nézve és amikor minden egyszerűnek tűnik. Amikor nincsenek elháríthatatlan akadályok és megoldhatatlan problémák, mert bármin felül tudok emelkedni, olyan könnyűnek érzem magam és az életet. Amikor bármilyen őrültségre képes vagyok, amikor bármit el tudok érni, amikor bármeddig el tudok menni.


A mámorra, a bizsergésre a gyomromban, a letörölhetetlen mosolyra az arcomon. Vágyom az érzésre, hogy feloldódom az életben, hogy visz, sodor és nem kellenek kapaszkodók, nem kell mentőöv. Amikor én is sodrok és az is jön velem, aki nem akar, mert érzi a lendületet, az energiát.


Hány éves koráig lehet az ember ennyire szerelmes? Ez csak a fiatalok kiváltsága? Vagy ez nem korfüggő? Bennem van még vajon a tűz? Megélhetem még? Ez is csak a „hormonok tánca”? Nem bánom. Vágyom a szerelemre...



lejegyezte: fonóművek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése