2015. május 11., hétfő

Bárhová, csak színházba ne!

Nem olyan régen lett jogosítványa. 
Valahogy eddig hidegen hagyta a téma, az autók egyáltalán nem érdekelték, s amúgy is mindig volt ki vezessen, ha kellett.  Általában szívesebben ment gyalog, ha pedig végképp muszáj volt, tömegközlekedett.  Aztán nehéz időszak köszöntött az életükbe. Hirtelen más tempóba kezdtek élni az élete párjával. Hol az egyiküknek kellett hajnalban kelni, hol a másikuk dolgozott éjfélig. Fészekrakás időszaka volt, adósságba keveredtek, pénzért hajtottak.  Sikerült – „jól jön a nyugalom a munka után” jeligére - olyan helyre költözni, ami nem volt megközelíthető tömegközlekedéssel, a gyalogtávon pedig - bárhonnan számolták - jócskán túl volt.  Az őrületnek nem akart vége lenni, a feszültség egyre nőtt. Tanulj meg vezetni! mondta a párja, aki tudott, s így az állandó ügyeletes sofőr szerepébe szorult. És lőn. Autó is lett. Nem is akármilyen. Egy limitált szériás (sorozatszáma 3363),
sok lóerős kisautót kapott a friss jogsis, Lufthansa bőrülésekkel. Gyönyörű volt és nagyon pöpec. Persze használtan vették, de átnézte a szerelő és azt mondta: csoda kis járgány, ezzel bátran, bárhová… még egy ideig. Na jó, így utólag itt volt a bibi, hiszen azt nem mondta a kedves szerelő, hogy bárhová, csak színházba ne. Pedig kellett volna.

A mókuskerék nem hagyott ki, csak pörgött, pörgött s új autó ide vagy oda, nagyon elfáradtak. A büszke pöpec-járgány tulajdonosa kitalálta, hogy nincs más hátra, ki kell kapcsolódni: itt a kultúrfőváros egy bakugrásra, vett a következő évadra színház bérletet. Már volt hasonló próbálkozásuk, de nem tudták megoldani a logisztikai rébuszt, a legtöbb előadásra a barátaik mentek el. Most már nem vagyunk összekötve, nagyobb a mozgás szabadság, jobban meg tudjuk szervezni, most biztosan összejön - gondolta a bérletbe-fektető. Nagyon izgatott volt. Olyan régen mozdultak ki együtt, ...ez a fáradtságot is feledteti majd! Feltöltődnek kultúr-forrásból.

Aznap minden olyan pikk-pakk összejött, simogató volt az alkonyat és időben le tudta állítani a verklit is. Felfrissült a mosdóban, kimenős arcot rajzolt magának és útra készen csörgette az Édest, hogy indulás van... lehet? Persze, hangzott a vonal másik végéről, én is úton vagyok. Lassan vonult át a dolgozón. Pillantásával szinte egyenként búcsúzott el a maradóktól. Ti szegények, görnyedjetek csak, én mentem… - dalolta a szíve, és behuppant a sárga szegélyes, szürke bőrülésre. Az indítókulcs beillesztve, biztonsági öv bekapcsolva, kuplung benyomva, tükrökben ellenőrizve a smink majd a környező forgalmi helyzet, és …gyújtás… mondom gyújtás…. Na jó! Még egyszer! Gyújtás… GYÚJTÁÁÁÁS! Semmi. Halk kattanás és több egy mukk sem. Ez nem lehet igaz! És akkor elkezdtek gyülekezni a cigiszünetet tartók, hogy majd ők, az autós pasik… Próbálgatták, füleltek, elemezték, felnyitották a motorháztetőt, ráhajoltak. Próbáld újra... Mi baja??? Az idő kérlelhetetlenül haladt. Ezzel ma nem lesz színházazás - jött a diagnózis. Szerencsére volt ki épp indult. Vigyél el, ülj csak be, nem bőrülés, nem tesz semmit, hogy gyorsul? És épp hogy elérte az előadást (csak mert elég jól gyorsult és nem volt se rendőr se trafipax.)

Másnap a limitált szériást elvontatták. Három napig tartott a kezelése. De meggyógyult. És látszólag az élet visszaállt a szokásos kerékvágásba. Zakatolt, haladt, és jött a második előadás. Izgulás, készülődés, könnyed búcsú a robotolóktól és hopp a bőrülésre. Indítás és indulás. Húúúh,  - nem hiszem el!!! Már csak pár sarok és mindjárt színház! De miért dőlt a világ oldalra? …és mi ez a fémes hang. Még csak addig a sarokig bírd ki kiskocsi! Nem bírta ki. Lehúzódás, vészjelző,  majd a lerobbant kocsivezetője párját keresi! Mi baj??? Hüpp-hüpp (könnyek)... defekt. Zárd be, ülj taxiba, még ideérsz. Majd elvontatjuk másnap. És így lett.

Másnap a limitált szériást elvontatták. Mondjuk ezt a bajt hamar javították, csak a szállítmányozás került sokba. De minek minden apróságon fennakadni, rohan az idő, s itt az újabb előadás. A szokásos rutin, a bőrülésig és tovább! Megy ez, nincs itt kérem semmi gond. De miért villog minden szembejövő autós, mint a veszedelem? Csak nem maradt felkapcsolva a "hosszú fény"? Ja, hogy egyik lámpám sem ég. Elnézést biztos úr, nagyon sietek, színházjegyem van. Mi van??? Hogy húzódjak félre és hagyjam itt, míg nem cserélek égőt? Ezzel a járgánnyal  nem hogy a színházba, de a szomszéd sarokig sem mehetek… Értem. Tudom. Zárjam be, üljek taxiba. Legfeljebb majd másnap elvontatjuk.

Az évad ragyogó volt. Igen, kell a feltöltődés, és a színház az egyik legjobb választás. Hiszen akkor is könnyesre nevette magát az előadás végére, mikor az érkezéskor a sírástól szétmaszatolt sminket a színészbejáró előtt hozta rendbe. Mint ahogy akkor is képes volt a harmadik felvonást igaz átéléssel végigzokogni, amikor úgy érkezett meg az előadásra - s ebben már benne volt a harmadik eset rutinja is -, hogy a röhögőgörcstől sem a slusszkulcsot, sem a büntetőcédulát nem volt képes odaadni az elképedt párjának.

A harmadik próbálkozás után feladta. Ha színházba indult nem ült többé a limitált szériásba, olyankor kimenőt kapott a kis finnyás. Így meglehetősen kevesebbe került, és a szórakozás így is garantált volt.

lejegyezte: ebarátnőm