2015. május 29., péntek

Hova futsz?



Te érezted már azt, hogy folyton csinálnod kell valamit? Ráadásul lehetőleg gyorsan? Még gyorsan válaszolok egy emailre, még gyorsan bedobok egy mosást, még gyorsan beugrok a postára, gyorsan meglocsolom a virágokat... Hiába van szuper okos mobiltelefonunk, hordozható számítógépünk, tabletünk, hiába lehet az interneten keresztül mindent elintézni, mégsem lett gyorsabb semmi. Volt már olyan érzésed, hogy ugyanannyi, vagy akár még több elintéznivalód van, mint korábban? Én rendszeresen érzem ezt. „Ősszel elmegyek 5 hét szabadságra, és elhatároztam, hogy két-három naponként meg fogom nézni a munkahelyi emailjeimet, hogy amikor visszajövök, rendben legyen minden.” – hallottam valamelyik nap. És akkor hol a nyaralás? Hol a kikapcsolódás? Ismerek valakit, aki még a kórházi ágyáról is képes volt a céges karácsonyi partit szervezni, mert ez az ő dolga.

De akkor mikor van olyan időszak, hogy nem kell csinálni semmit? Mikor tesszük a „semmit”? Találkoztam egy lánnyal, aki elmesélte, hogy, ő képtelen erre. Azt a házi feladatot kapta valakitől, hogy naponta töltsön 5 percet egy kényelmes fotelben, és NE csináljon semmit, csak üljön ott. Azt mondta, ez neki elképesztő nehéznek tűnik. Nem tudom, azóta hova jutott a semmit tevés fejlesztésében, mert a következő lépcső az volt, hogy növelje az 5 percet 10-re.

A maximalizmust valahogy egyre több embernél megfigyeltem a környezetemben mostanában, és magamat is azon kapom, hogy rossz érzésem van, ha úgy fekszem le, hogy nem fejeztem be mindent, amit arra a napra elterveztem. A TO DO listánk pedig mintha egy hosszabb és hosszabb lenne. A héten hétfő este még az ország legészakibb csücskéből autóztam hazafelé, majd szerda reggel váratlanul egy másik városba, ott dolgoztam két napot, és ma újra vissza az otthonomba. Csütörtök este fejgörccsel, hányingerrel és kimerültség érzéssel feküdtem az ágyon, pedig várt még rám egy kellemes sörözés barátokkal. Persze, tudom, ez még mind semmi, van, aki ezt bőven túlteljesíti, vagy még nagyobb távolságokat tesz meg ennyi idő alatt. Nekem már ez is sok volt. A lelkünk valószínűleg nem akarja, hogy túlhajszoljuk (vagy legalábbis az enyém biztosan nem).

Vajon ki hajt minket a maximális teljesítmény felé? És mikor elég? Mikor kapunk annyi visszajelzést a környezetünktől vagy saját magunktól, amitől már tényleg siker érzésünk lesz? A tökéletességre törekvéssel egy ideális állapotot veszünk üldözőbe, de ez soha nem lesz elérhető. Soha nem fogjuk azt érezni, hogy az égvilágon mindent megtettünk, amit lehetett volna. Ez kikövezett út az állandó csalódás felé. 

Mi lenne, ha megelégednék az elég jóval? Ha nem akarnék szuper jó lenni, csak elég jó? Szeretne-e akkor a világ? És én szeretni fogom magamat?
Kipróbálom! Holnap nem fogok semmit sem csinálni! Nem írok TO DO listát, nem takarítok, nem intézkedek, nem megyek el bevásárolni, nem szervezek programot barátokkal. Csak átültetek néhány virágot (de nem gyorsan!), talán kifekszem a napra, olvasok, és este megnézek egy jó filmet (ha lesz kedvem). :-)


lejegyezte: szemfény