2015. május 15., péntek

Ezzel én nem tudok azonosulni


Nem szeretnék, és nem fogok belemenni a politikába vagy a világsajtó éppen aktuális szörnyűségeibe, amivel épelméjű ember nem tud, és talán nem is akar azonosulni, mert nincs rá indok, és nincs rá magyarázat. Ezeket a témákat jobb elkerülni, de azon töprengtem egyik este, hogy anno mintha lettek volna alapvető erkölcsi normák. Legalább a minimum… Voltak akkor is fura érzelmi és  szexuális kapcsolatok, de innen visszanézve akkor valahogy zárt ajtók mögött zajlott minden. Bár mindenki - így vagy úgy - tudomást szerzett róla, mégis inkább magánügynek számított. Nem kellet vele azonosulni.

Arra jutottam, hogy a különbség talán az, hogy régen nem akarták lenyomni a torkunkon, hogy ez így, ahogy van jó. Nem volt minden ilyen nyíltszíni és tétnélküli.
Lehet, hogy akkor struccpolitikát folytattunk, de az biztos, hogy akkoriban gyermekeink nem láthattak napi sorozatokat, amiknek a 20. részénél már nem kell azon gondolkodnunk, kit nem láttunk még intim kapcsolatban a másikkal, mert aligha akad ilyen kombináció. Aztán itt vannak a „valóság showk", amik szerintem nem mások, mint legális pornóműsorok. Főműsoridőben, „élő-egyenesben” közvetítik a fiataloknak, hogy így is lehet boldogulni, csak kicsit el kell engedni az erkölcsi fékeket, és hajrá! Igaz, a neved egy idő után csak” VV akárki” lesz, de most ez nem ciki, sőt.  Ők a hírességek, a celebek, a példák.  Én ezzel nem tudok azonosulni.

A fiatal lányok értékrendje a szépségükről, a párkapcsolatról, munkáról, az életről a feje tetejére állt. Két tizenéves lányom van. Szoktam velük beszélgetni az életről. Elsőkézből valók az információim. Tudom. A fiatal fiúk - megjegyzem, ezzel együtt a lányok is - a szórakozóhelyeken úgy váltogatják a partnereiket a sötét zugokban, mintha csak cigarettát szívnának el vagy adnának körbe. Arról nem is beszélve, hogy némely szülő már annak is örülne, ha gyermeke csak váltogatná a partnereit, vagy csak cigizne… Ezzel hogy lehet azonosulni?

Amelyik lány nem bukik ezekre a fiúkra, átesik a ló másik oldalára, és jöhet a másik véglet, az idősebb férfi: apakomplexus, „nagypapa-pótlék szindróma". Ehhez a felálláshoz természetesen gyakran a „pótlék” anyagi helyzete is nagyban hozzájárul. De legyen bármilyen tényező, akkor is! Most komolyan! A férfit még meg tudom érteni. Bocsánat! Dehogy értem! Hogyan merészeli? Milyen jogon engedi magát bele egy ilyen kapcsolatba? Hogy lehet, hogy belé, az egy, vagy két, vagy három generációval korábban születettbe egy fikarcnyi erkölcs sem szorult? Persze a helyzet és a partner vonzó, ezt értem. Na, de ezzel azonosulni!

A másik oldalt viszont végképp nem értem. Mi késztet egy tízen-, húszonéves lányt arra, hogy egy   apja-, vagy nagyapja korú emberrel kezdjen párkapcsolatot? Mi lehet az oka? Az anyagiak? A tapasztalt férfi varázsa?  Mi az, ami egyáltalán vonzó lehet számára? Ahogy nagymamám anno mondta, eljut a férfi olyan korba, amikor már bottal sem piszkálná meg. Szegény, ha ezt megélte volna... Hát, én ezekről az emberekről ezt gondolom. De az igazság az, hogy, ezeknek az idősödő férfiaknak a saját korosztálya már nem is kell, mert náluk 20-30 évvel fiatalabb lányokat is játszva megkapnak! Hogy van ez?

Nem tudom, kit lehet hibáztatni a kialakult helyzetért. Nem látom mi a megoldás. Talán ha találnánk egy felelőst, lehet hogy nekünk, akik nem értjük a helyzetet, jobb lenne. Vagy csak egyszerűen könnyebb. Persze ez nem oldana meg semmit.

Hová tart a világ, mi lesz vajon az a helyzet, amivel a most felnövő generáció ugyanúgy nem tud majd azonosulni, mint én most ezzel? Azt hiszem, azt már én nem szeretném megélni.

lejegyezte: tintaflinta