2016. június 15., szerda

Csalafinta idő


Nagyanyám megmondta: ahogy öregszel, úgy fog felgyorsulni az idő is. És lőn.


Ovis koromból végeláthatatlan hosszú gondolatmenetekre emlékszem. Valószínűleg ez az újszülött elme rácsodálkozása volt a nagyvilágra, mikor még minden olyan új és érdekes. Volt idő az apró részletek felfedezésére és megfigyelésére, akár a természetről, az emberekről vagy tárgyakról legyen szó. Volt, hogy csak ültem és azon gondolkodtam, hogy olyan nincs, hogy soha ne gondoljak semmire. Aztán az ovival elmúlt ez a filozófus időszakom is. Iskolában jött a rendszer, bedarált a gépezet. A sok tanulnivaló lerövidítette a kreatív bambulást. Mégis, ha volt szabadidő, azt még olyan jól és intenzíven ki lehetett tölteni tartalommal. Például
az egyik barátnőmmel mindig a vasárnap délután volt a miénk 2-től 5-ig. Vagy ő jött hozzánk, vagy fordítva. De hogy ebbe a 3 órába mi minden belefért!!
A felnőtt lét, az önállósodás, a saját lábra állás magával hozta az időhiányt is. A munka után jöhetett a második műszak: a háztartás, a gyerekekről már nem is beszélve. Mégis voltak kiragadott pillanatok, ami valahogy rögzült, mintha az agyam lefényképezte volna.
Az idő képlékeny, csalfa és csalafinta. A tükörbe nézve is mindig mást mutat, és az ember is mindig másmilyennek érzékeli.  A legutóbbi szülőnapomon ezt így foglaltam össze:

Ha megkérdezitek hányadik, lassan letagadom.
45- Ha a rendőr nézi a papírom.
35- Ha jó napom van és az utcára lépek,...
25- Ha romantikus filmet nézek. 
20- Ha a férjem mélyen a szemembe néz.
19- Ha jön a 18 feletti rész. 
18- Ha a lányommal lelkesedek.
13- Ha a fiammal feleselek.
53- Ha a takarításnak nekilátok.
63- Ha a pénztárnál sorban állok.
73- Ha péntekre lezsibbad az agyam.
Vajon hány év lesz, ami még hátravan???

Szerencsésnek mondhatom magam, mert az ősöktől örökölt jó génekkel tisztességesen sáfárkodtam eddig. Gimis koromban még idősebbnek néztek a koromnál, húsz évesen aránylag megegyeztem vele, aztán beindult a fiatalodás. Először két-három évet tagadhattam le mások szerint, aztán ötöt, most kb. nyolcnál járok. Remélem később lesz ez még több is. Azaz relatíve fiatalodom. Titka lehet ennek a pozitív és kifordított életszemléletem is. Rájöttem, hogy ahelyett, hogy azon keseregnék, már közelebb vagyok az ötvenhez, mint a negyvenhez, inkább úgy gondoljak a jelenre, hogy hetven évesen azt mondom majd: milyen szemtelenül fiatal is voltam én akkor.  Így mindjárt jobban is érzem magam.

Ha lepereg életem óráján a homok, remélem, jönnek majd búcsút inteni az időm örökre rögzült pillanatai, amik életem esszenciái voltak.

lejegyezte egy kedves vendégünk: Piros Évi