2016. június 8., szerda

Trolira fel!

Busz, troli, villamos vagy metró... Melyiket szeressem? Imádok tömegközlekedni. Egyrészt mert zöldebb, mint az "egy ember - egy autó" felállás, másrészt ott mindig van valami izgalmas történés. Ok, legyen a legutóbbi troli-élmény.

Esett az eső. Van ilyen Budapesten. És olyan is van, hogy nincs fedett várakozó kialakítva. S ilyenkor ott áll meg az ember lánya ahol tud. Mert ha járdaszegélyhez közel várakozik türelmetlenül, akkor alulról fröccsentik rá a vizet az autókerekek, ha óvatosan a kerítés mellé húzódik, akkor a kert fáiról csurog a nyakába az extra áldás – lehet választani. Végre megjött az 52-es troli. Szinte vágni lehetett a párát az utastérben. Biztosan ezért voltak képtelenek az utasok tájékozódni. Hiába volt kiírva mindenhová, hogy felszállás az első ajtónál, a másik kettő meg szinte kiabált, hogy leszállni itt; a felszálláshoz mindenki a hátsó ajtókhoz sorakozik, míg az első ajtónál tömött sorban türelmetlenkedtek a leszállni vágyók. Feljutottam. Dohogtam tovább. Minden és mindenki csöpögött. Csodák csodája
pont megüresedett egy hely a vezető mögött és lehuppantam. Néztem az eső áztatta várost. Tisztult. Ráfér - gondoltam.

A következő megállónál ismét akadt egy szabályosan, az első ajtón, felszálló utas. Mellém ült. Egymásra néztünk szinte cinkos pillantással. Kedves öregúr, csintalan kék szemekkel, vidám nevető ráncokkal. „Micsoda köpeny” - kezdte az ismerkedést. Rámosolyogtam, most már szinte ismertük egymást. „Az a zseb ott, minek?” - kérdezte kicsit bizalmaskodón az esőköpenyem elején lévő erszényszerű zsebre mutatva. „Abba hordozza a nyertes szelvényét? Hallotta? Valaki megnyerte az ötöst. Maga volt az?” - bizalmaskodott tovább. „Nem. Nem én voltam az. Jó lenne, ha itt lenne a zsebemben, de ebbe csak a köpenyt lehet belehajtogatni, s most pont üres.” - válaszoltam. „Örülne neki, ha megnyerné?”- kérdezte. -„Boldogabb lenne?” „Én épp boldog vagyok.” - mondtam neki. „Én is!”- kacsintott rám! „Én is boldog vagyok! Képzelje, három éve mentem nyugdíjba és boldog vagyok. Előtte sem voltam boldogtalan, de most! Izgek-mozgok. Mindent csinálok, amit akarok. El se hinné, járok úszni és futni. Így, fehér fejjel, belefogtam a hosszútávfutásba. Nem is hiszi milyen nagy öröm ez nekem. Már versenyen is indultam, nem is egyen, és végig tudtam csinálni. Gyakran én vagyok a legidősebb a versenyzők között. Szoktam kapni különdíjat ! Bizony ám! És járok ismét tanulni. Hallott a szenior akadémiáról? Képzelje, arra az akadémiára járok! Tanulok újat, okos emberektől és azt, ami érdekel. És fog az agyam! Vág az eszem, mint a borotva! Nem is képzeli, milyen jó dolgokat tanulok. És énekkarba is eljárok. Olyan jó érzés, amikor kiereszthetem a hangomat és hallom, ahogy a férfikar együtt zeng. És van egy csinos asszony is kivel, …tudja, már lassan másfél éve! Boldog vagyok! Nem, nekem nem hiányzik a főnyeremény, mert nekem már meg van.” - Ezt így egy szuszra mondta, és közben csupa ragyogás volt az egész ember. „De kár, hogy nem tudom meghallgatni a maga boldogságát! Nekem a következő megállónál le kell szállnom, de öröm volt magával utazni! És ha legközelebb együtt utazunk, akkor magán a sor, hogy meséljen! Addig is legyen továbbra is boldog!” - Intett egy kedveset és csókot dobott még leszálltában. Utána néztem az ablakon. Egy mese jutott az eszembe az Up! Oda lett a dohogós kedvem is, hiszen öröm volt velem utazni. A bácsi bearanyozta a napomat!

Szeretek tömegközlekedni.


lejegyezte ebarátnőm