2016. június 6., hétfő

Utazóközösség


Közösségek hálójában élünk. Harminc éve vagyok aktív tagja az autósok népes táborának, s mostanság  pontosan három hete – közösséget váltottam; tömegközlekedek. Ha őszinte akarok lenni, ez a három hét nekem több mint elég, de ezt sem én irányítom, hanem a megváltozott életkörülményeim. Nyilván, aki napi szinten tömegközlekedik, semmi különöset nem tapasztal; megszokott rutin. Ők azok, akik rezzenéstelen arccal tudnak a semmibe révedni, jelét sem adva, az itt és most érzésnek. Én még aktív résztvevője vagyok a hullámzásnak, sőt, nekem sokszor kell fegyelmezni magam, s vissza kell rendezni arcizmaimat is a semleges, „köszönöm jól” indulópozícióba. 

Nem tehetek róla,
ami vidám azon mosolygok. De le tudok döbbenni, meg tudok botránkozni, vagy egyszerűen elszomorodom, ha olyat látok.


Megfigyelték-e már, hogy a nap adott szakában, ugyanazok az arcok utaznak egy járművön?  „Utazóközösség”! Na, ugye! Ha lenne bennünk annyi nyitottság, akár beszélgethetnénk is. Talán nem kéne a telefonokba mélyedni korosztálytól függetlenül…

Igen, hűséges társunk a telefon  és az általa nyújtott lehetőségek: internet, zenehallgatás és a telefonálás. Milyen jó is értesülni arról kora reggel, hogy valaki most jött a „szihiátriáról” vagy mindjárt megy Jolihoz és viszi az este elkészített töpörtyűkrémet. Mert itt a hírek is hangosak és élményszerűek.

A legmegrázóbb élményem az volt, amikoris egy hűs hajnalon, több mint félórán keresztül két zenei stílus közé szorultam.  Bár ezen a téren a műfaji tudásom hagy némi kívánni valót, megpróbáltam beazonosítani a mellettem utazó két egyén fülén lévő fülhallgatón át kiáramló, számomra teljesen élvezhetetlen üvöltözést. Kemény rockra és punk-rockra tippeltem. Bármi lett légyen is a stílus, a hatás megsemmisítő volt, hiszen a szokásos helyszűke miatt, még esélyem sem volt arrébb menni. Úgy szálltam le a járműről, hogy ide nekem egy csákányt és egy hatalmas sziklát, hadd törjem, zúzzam apró darabokra. Közösségi élmény… És mentem a munkahelyem felé… Jól indult a napom!

Szintén érdekes látvány volt a villamoson az is, amikor  nyilván a fülében tobzódó zenének engedve , egy amúgy konszolidált külsejű harmincas hölgy, magáról megfeledkezve, rögtönzött rúdtáncot adott elő. Tette mindezt az "utazóközösségünk" férfitagjainak nagy örömére, egy olyan közegben, ahol a helykihasználás 110%-os volt… Élmény volt mindenkinek.

Mivel munkába járási szokásom kitart - köszönhetően a benzináraknak, és a belvárosi parkolás kaotikus állapotának -, én tovább fülelek és nézelődöm. Figyelem az emberek sokszínű öltözködését, viselkedését és szavait a megállókban és a járműveken. …és felkészültem arra, hogy még sok döbbenetben élményben lesz részem. Így, ha bárki, aki hajlandó egy pillanatra felnézni a ketyeréjéről, s egy furcsa érzelmeket kifejező arcra lesz figyelmes, kérem, ne botránkozzon meg. Nem, nem egy őrülttel találta szembe magát. Nem kell se megijedni, se elfordulni, se lesütni a fejeket, csak az „utazóközösség” egyik aktívan tömegközlekedő tagjával akadt össze a tekintete, aki nem csak néz, hanem lát is.




lejegyezte Tintaflinta