2016. október 7., péntek

Filmajánló: A klán

Argentin-spanyol film megtörtént eset alapján, egy gengszter família mindennapjairól a 80-as évek Argentínájában. A család- és gengszterfő a család napi betevőjét és luxus kiadásait azzal fedezi, hogy gazdag embereket, vagy családtagjaikat rabolja el, és váltságdíjat követel értük. Főszereplőnk a katonai hatalom bukása után munka nélkül marad, jó kapcsolatokkal, kitanult módszerekkel, így nem nehéz nagyjából ugyanúgy folytatnia a szakmáját, mint addig, csak most az új kormány és az új főnökök háta mögött, remélve, hogy úgyis hamar megbuknak, és visszatér az aranykor.
Miközben az elrabolt személyeket a ház egyik használaton kívüli fürdőszobájában, majd később az erre a célra átalakított pincéjében őrzi, felesége
(aki tanárnő!) a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy a fogvatartottakra is főz. Öt gyerekükből négy él otthon, apuka minden este tanul a legkisebb lánnyal, sőt, hétvégenként együtt társasjátékozik a család. A legnagyobb fiút arra neveli, hogy bűntársa legyen, és még azt is nézze el, ha az egyik barátja az áldozat, akinek – természetesen, mint mindenki másnak – a váltságdíj kifizetése ellenére meg kell halnia.
A film az apa terrorjáról és a fiú vergődéséről szól, ahol a fiú áll vesztésre, mert túlságosan kényelmes neki így az élet (saját sportboltot tud nyitni, telket vesz, pedig alig fejezte be a tanulmányait) és mert gyenge lelkű ahhoz, hogy lázadjon, vagy külföldre meneküljön, mint a bátyja, vagy később az öccse. A film a letartóztatásuk után is minden családtag életét elmeséli, és kiderül, hogy a legfőbb nyertes még a börtön után is az apa, aki fogolyként elvégzi a jogi egyetemet, majd szabadulása után ügyvédként praktizál (!!!), és 84 éves korában hal meg.
Tanulság? Sok minden!
Az életben a túlélés egyetlen záloga a változtatásra való képesség – ha ezt nem tudod megtenni, lemaradsz és kimaradsz, sőt, esélyed sincs a boldogságra.
A pszichopata állatok köztünk járnak, és ugyanúgy néznek ki, mint bárki más!
Ami ingyen hullik az öledbe, azért egyszer még keményen megfizetsz. Soha semmi nincs erőfeszítés nélkül.

Kinek ajánlom?
Aki már tudja, hogy a legérdekesebb történeteket az élet írja
Aki szereti a drámát
Aki igazán kemény filmet akar látni (és nem, azok soha nem amerikaiak, hanem többnyire mexikóiak, vagy dél-amerikaiak)
Akinek van gyomra ehhez a történethez (mert bizony még engem is megviselt)
Aki szereti az argentin spanyol akcentust
Aki szereti a hibátlan színészi alakításokat
Akit érdekel Argentína történelme

Ne nézd meg, ha:
Nem bírod a durvaságot
Ha csak a happy end-del végződő filmeket szereted

 lejegyezte: Szemfény