2016. október 14., péntek

Pékség mesék - Igaz történetek, igazi emberekről


Hadd kezdjem azzal, hogy a sors úgy hozta, hogy ismét visszatérhettem szakmai „gyökereimhez”, újra eladó lettem. Egy kis péküzletben dolgozom. Magam alakítom a boltot, ami már nagyon kedves számomra. Szerencsés vagyok azt hiszem, mert a közvetlen közelemben lévő két üzlet eladói is csodálatos emberek. Jó helyre kerültem. Öröm velük napról napra találkozni. A boltocska pedig alakul. A vevők, hát igen, a vevők… hiszen róluk szól minden. Ők pedig visszajárnak, és hozzák a történeteiket. Arra gondoltam, hogy megírom itt a blogban ezeket, hogy megismerhessétek a vevőimet és ezt a környéket a maga örömeivel, gondjaival. Szeretném viszont leszögezni előre, hogy mindenféle politikai hovatartozás, vallási nézet vagy társadalmi megkülönböztetés mentesnek szánom ezeket a szösszeneteket. Nem tisztem nekem állást foglalni – és halkan jegyzem meg, másnak sem - csakis
a valóságot írom le, úgy, ahogy én látom, hallom, megélem. Egy szociológiai pillanatfelvétel a környezetemből, ami majd előbb-utóbb egy teljes egésszé áll össze, amolyan pékség mesésen…

A mai indító inkább egy kép, mint egy történet. Egy páros, Bandi bácsi és az ő Bandi nevű kutyája. A kutya fajtáját tekintve törpe schnauzer. Ismeritek, nem? Ez a kis torzonborz örömkutya, akinek szemmel láthatóan igen határozott személyisége van. Mint minden valamire való schnau, Bandi kutya fodrászhoz jár, s a fodrásza ad a fajta jellegre, igazi schnauzeres fazont szokott neki rittyenteni. A fazon miatt a kis okos szeme nem is látható, de hiszem, hogy ha látnám, csibészség sütne belőle. Bandi kutya a szívem csücske. Nem feltétlen azért, mert az én boltom ajtaját még soha nem pisilte le - bár ez is sokat nyom a latban -, hanem azért, mert van benne valami vagányság.  Kilenc éves, ami - ha jól tudom - emberi léptékben is szép kor, mégis korát és termetét meghazudtolva, büszkén, egyenes tartással lépdel be az üzletbe. Mellém érve kegyesen megengedi, hogy megsimogassam. Kizárólag egy „Itt vagyok! Nnna jó, egy simi még belefér…”módon. Sugárzik róla a felsőbbrendűség, vagy ha fordítva nézem, a laza leereszkedés, legyen vele szemben állat vagy ember, de ez soha nem bántó, inkább olyan banditás. Gazdája, Bandi bácsi, egy idősödő úr, aki saját bevallása szerint egy gazember. Ezt az önmeghatározást soha nem magyarázta és szerintem egyszerűen arról van szó, hogy állat és ember megtalálta egymást. A friss ropogós magos baguett biztosíték arra, hogy minden nap láthassam őket. Amióta közelebbi ismeretségbe kerültünk, Bandi bácsi és Bandi kutya árlista áron jut a napi betevőhöz.  Napokba tellett meggyőznöm Bandi bácsit arról, hogy semmi problémám nem lesz nekem ebből, és bátran fogadja el az engedményt, hiszen ez a hozzá fogható kedves „kutyás gazembernek” igenis jár.  Így történt, hogy egy ideje, igazi banditásan, megkapom a napi fenyegetést: „Holnap is jövünk ám…”. Nem is sejtik, mennyi örömöt szereznek nekem ezzel. Hiszen a Bandik és az ő személyiségük üde foltja a mindennapjaimnak.



lejegyezte: Tintaflinta