2016. december 5., hétfő

Adventi töprengős - 2


Már megírtuk, függünk a rendszertől. Azt is megírtuk már, függünk a hálózattól. És igen, függés van. Mi lenne, ha mindez nem lenne? Mi lenne, ha nem lenne megtartó rendszer. Mi lenne, ha nem lenne csak az egyéni törvény és az egyéni tartás? Ha csak az lenne, amit személyesen meg tudunk tenni, el tudunk érni, el tudunk mondani?
Lehet, hogy akkor nem jutnánk, vagy egyáltalán nem is mennénk ilyen messzire. Mert nehéz megmondani, hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás – azaz, hogy előbb távolodtunk el egymástól és hoztuk a rendszert, a szabályokat és az eszközöket, hogy segítsenek kapcsolatot tartani? Vagy előbb voltak a lehetőségek és így engedhettük meg magunknak a nagyobb szabadságot – ha távolságban rejlik egyáltalán szabadság -?.
Mert képzeljük - és tudom, hogy szörnyű még bele gondolni is -, de kísérlet kedvéért képzeljük el, hogy aki igazán fontos nekünk, az
elérhető távolságban van és ott is marad, hogy legalább napjában egyszer hozzá tudunk érni és el tudjuk mondani neki, hogy milyen fontos. Igen! Szóval, érintéssel és tekintettel oda tudjuk tenni elé, hogy törődünk, hogy érdekel és hogy része az életünknek. Vagy fordítsuk meg az egészet, és képzeljük el azt, hogy mindez előttünk, nekünk és értünk történik, hogy oda ér hozzánk a jószó, a fontos érintés és a szívünkig érő tekintet.
Nem lenne csodálatos? Lehet, hogy nem futna be félszáz vagy félezer szülinapi jókívánság évente egyszer, mint most, amikor az arckönyv mindenkinek elmondja, hogy na most! most mond el neki, hogy fontos számodra; de ami befutna az élő lenne, őszinte és kézzelfogható. Szerintem akkor nem vágynánk el ennyire. Nem kellene akkor világokat átszelnünk vagy az szebbik énünket közszemlére tennünk azért, hogy bebizonyítsuk önmagunk számára, hogy fontosak, értékesek és szerethetőek vagyunk.
Elég lenne reggel felébredni és megölelni vagy csak teljes szívből rámosolyogni azokat, akiket szeretünk. Mindenkit! Mert függünk. És nem a rendszertől, nem csak a hálózattól, a szeretettől és a „másik” erőt adó ránk figyelő tekintetétől függünk. Tegyünk róla, hogy érezhessük és éreztessük mi is. mert így lehet örömmel kitölteni a világot. A mi világunkat.
lejegyezte: ebarátnőm
a kép CCC forrás stocksnap.io