2016. december 7., szerda

Már csak néhány hónap


Munkahelyem környékén sok lehetőség kínálkozik egy jó ebédre, tele van a környék jobbnál jobb kajáldákkal. Minden nap ebédidőben elindulunk és választunk valami olyat, amihez a többségnek éppen kedve van. Nyáron a teraszos, kiülős helyek előnyt élveznek. Az egyik kedvenc teraszos helyünk sarkán egy idős bácsi üldögélt rendszerint. Néhány alkalom után arra figyeltünk fel, hogy van egy söprűje és időnként takarítja a járdát. Nappal felgöngyölte a matracát és beszuszakolta az ablak mélyedésébe, azon ücsörgött. Éjszakára pedig széthajtogatta és bár nem sok helye maradt a kinyújtózásra a kis zugban, de gyakorlatilag itt élt. Az utcán, egy ablakmélyedésben.

Rengeteg ilyen sors van a fővárosban, tudom. Mindig is érdekelt, hogy hogyan jut valaki idáig, de sosem mentem utána, sosem vettem a fáradságot, hogy valakit megkérdezzek. Eddig. Amíg meg nem ismertem a Bácsit.



Ebéd után mindig nagyon kedvesen mosolygott és egyik alkalommal a kollégánk, gyomor fájása okán, elcsomagoltatta az ebédjét, és hirtelen ötlettől vezérelve megérkeztük a Bácsit, hogy ételt elfogad-e? „Persze kedveském, mindent elfogadok, az ételnek a legjobban örülök, azt nem veszi el senki, megeszem, jóllakok, utána elsöprögetek egész délután. Segítek az étteremnek, hogy tiszta legyen a környéke, tudja ide piszkítanak a kutyák és hát nem mindenki szedi össze…” Így hát odaadtuk az ételt és csak magunkban tanakodtunk, hogy egy ilyen kedves öregúr, mit keres az utcán.

Ezt követően rendszerint vittünk ételt, szinte már gondoltunk a Bácsival, ha valami megmaradt az irodában vittük neki. Ha ebéd után egy túró rúdiért beugrottunk a boltba, a Bácsinak is vettünk, és zsömlét, felvágottat, zöldséget is és vittük. Egyik céges rendezvényünk után megmaradt néhány palack ital, gondoltuk a Bácsi örülni fog, vittünk neki jófajta vörösbort és némi kaját. A Bácsi nem volt a helyén. A vacka összerendezve ahogy mindig, söprű letámasztva de ő sehol. Otthagytuk a bort és a kaját, gondoltuk, megtalálja amint visszaért.

Másnap megint ott ebédeltünk a teraszos helyen és a Bácsi söpört rendületlenül. Rákérdeztünk megtalálta-e a jófajta bort és az ételt, amit előző nap ott hagytunk neki. Szomorúan hallottuk, hogy se bort se ételt nem talált, valaki elvitte, mielőtt ő visszatért volna. Azt hiszem ekkor fordult elő először, hogy az ebéd mellé aprót is csúsztattunk neki és megkérdeztük mi történt vele. „Egyszerű eset az enyém, az asszony válás után kisemmizett, majd később a lakást is elvette, semmim nem maradt. Össze is törtem rendesen, meggyötört a hercehurca, az állásom is elvesztettem. Utcára kerültem. Van diplomám is, de öreg vagyok már nem alkalmaz senki egy öreg hajléktalant.  De már csak 9 hónap a nyugdíjig, 1,5 éve vagyok utcán. Minden héten fürdök a szállón és tiszta ruhát váltok, de oda nem megyek aludni, mert mindenemet ellopják, megvernek és tetves leszek. Bemegyek fürdeni, néha vacsoráért, aztán visszajövök a vackomba. Az étterem tulajdonosa segít az ételmaradékkal meg a papírokat intézni a nyugdíjhoz. Ha meglesz a nyugdíj albérletbe megyek, futni fogja rá, nem iszom el amit kapok, csak akkor iszok ha hideg van, lélekmelegítőnek.”

Még néhányszor mentünk hozzá, ételt, italt, jó szót és apró pénzt vittünk neki. Mindig megköszönte és mosolygott hozzá. Aztán egyszer csak nem láttuk már a sarkon söpörni. Remélem sikerült a terve és albérletbe költözött.

lejegyezte: sziluett