2016. december 21., szerda

Mire képes egy lap?



Te még írsz karácsonyi lapot és feladod a postán? – kérdezte egy ismerősöm, és némi hüledezést véltem felfedezni a hangjában. Vannak még nagynénik a családban, akiknek hagyomány, hogy küldök. Nem hívogatom telefonon őket, hisz mindenki mással van elfoglalva ilyenkor, a világhálóra pedig nem csatlakoztak föl, így ott nem küldhetem a jókívánságokat. Hát maradt a hagyomány.  A címlistára felkerültek a barátnők is, mert - úgy gondoltam - mégiscsak személyesebb, ha ilyen úton-módon kapják meg az üdvözlést és sok puszit.

Mikor kisebbek voltak a gyerekek, saját kezűleg készített lapot küldtünk, megrajzolva, kiszínezve, ragasztva, csillámporozva.  Később izgalmas és szép idézeteket vadásztam, hogy a lap legalább érdekes legyen, ha már nem saját kezűleg készített. Lehetőleg aranyszínű tollat is beszereztem ez alkalomra. Az utóbbi években saját verseket fabrikáltam, hogy ezzel tegyem egyedivé őket. 

A kollégáim cikizni kezdtek, látván, hogy előkerültek ismét a lapok és töröm a fejem, idén hogy is kezdjek hozzá. - Negyven év múlva már csak egy postaláda lesz fenntartva az országban, az is a te kedvedért! – húztak vele. – Majd kivonul a híradó stábja és te botra támaszkodva reszketeg hangon elmeséled nekik, mi is ez a szép hagyomány, amit már csak te ápolsz. 

Szerencsére ellent kellett mondanom nekik. Van olyan barátnőm, aki szintén rákapott a karácsonyi lapok küldésére és olyan gyönyörűségeket kapok tőle, hogy a lakásnak is méltó dekorációjává válik. A másik pedig nevetve hívott föl februárban, hogy most szóródott ki a képeslapom borítékjából a sok kis csillogó hópehely- fenyő- és csillagforma, amit decemberben nem vett észre, de most olyan csiklandós jókedve lett tőle. Azt is elárulta, hogy kedvet kapott. 

És tényleg! Tavasszal és nyáron is érkezett egy-egy színes lap tőle, idegen tájakkal az egyik oldalán, a másikon tájékoztatással, hogy merre jár a világban, milyen az idő és - ha röpke időre is, de- gondol ránk.

 Lejegyezte: Vica