2014. szeptember 28., vasárnap

Lehet, hogy én vagyok a családban a legokosabb?

Nem tudom ti hogy vagytok vele, kedves "család anya" státusban leledző olvasóim, de én nagy felfedezés küszöbén vagyok már hónapok óta. … és a mai nap megvilágosodtam. Rá kellett jönnöm - s ezt tényleg nem iskolai végzettségre alapozom -, hogy a családunkban én vagyok a legokosabb.  Mi vezetett rá? Elmondom egyenként:

A mosdóban a WC közvetlen közelében – ma le is mértem, pontosan 15 centire –, jobbra – azaz teljesen jobbkezesekre szabva – , lent – s így az irányban sincs semmi megerőltető –, helyezkedik el a színében és méretében a csempéhez passzoló pici szemetes. Tehát, kissé előredőlt, laza, ülő helyzetben, ha lógatnánk a karunkat, bizony, belelógna.
No, de ez a kis kuka, bármilyen jól elhelyezett és passzentos, egyet még sem tud. Nem tud kiabálni, hogy ”dobd belém légy szíves azt a lefogyasztott hengert”. Így aztán családom többi tagja, a kuka fölé magasodó radiátor rácsára helyezi a feleslegessé váló kartondarabot. Kipróbáltam meddig bírják, de én voltam az, aki hamarabb feladta. Hat, azaz hat üres gurigánál tovább nem bírtam, és kidobáltam őket, mert én tudom, hogy hogy kell. Zárójelben jegyzem meg: mint a reklámokból értesültem, a megoldás már megvan: csészébe dobható guriga, mely teljesen feloldódik a vízben. Szerintetek ezt a mozdulatot könnyebben meg tudják majd tanulni? Kétlem, de reménykedem.
Nem is tudom milyen lenne az ideális szennyes-tartó. Talán az, amelyik érzékelné a ruha szennyezettségét vagy szagát és jelezné: itt az idő, dobd csak belém bátran! Vagy olyan, amelyik, ha érzékelné az ember bedobási szándékát, hopp kinyílna és így a teteje annak a fránya tárolónak nem lenne mindig útban. Jelentem, ilyenünk sincs, így a kis családom számára marad az egyszerűbb megoldás. Egyszerűbb rá-, mellé-, vagy a mosdóba hajítani a szennyest. Akkor jövök én és aktiválom fantasztikus képességeimet. Én ki tudom nyitni a tartó fedelét!
Maradjunk ebben a helyiségben. kád - szappan - szappantartó vonalon. Nem tud olyan kicsi, száraz vagy esetenként vizenyős, szotyakos lenni az a maradék szappan, hogy rajtam kívül bárki is észrevenné: ho-ho, ezt el kéne már távolítani. Olyan, mintha a velem élők kimondottan gyűjtenék a különféle szappan maradványokat, de szerencsére - ugye -, valaki a családban, tudja ilyenkor mi is a teendő. Hasonló a helyzet a kiürült tusfürdő-, sampon-, habfürdő flakonjaival. Ezek kezelési módjának is én vagyok a tudora.
Ebbe a sorba tartozik a konyhai kuka esete is, amit kizárólag én tudok üríteni. Ez is csinos, dizájnos, olyan, ami a tini lányaim kezében is nagyon mutatós, de valahogy nem esik nekik kézre. Vagy nem tudják, hogyan működik.  Megkockáztatom, ha a kinti nagy szürke konténert tolnám be valahogy a konyhába, azzal a szándékkal, hogy az talán jobban látszik, vagy jobban szaglik és van rajta kerék, meg fogantyú a gyengébbek kedvéért: „itt fogd meg és gurítsd ki, ha tele van” utalásokkal, azt is nekem kéne a végén kirángatni onnan, mert a drágáim nem értik, hogy működik.
Hasonló a helyzet a bármelyik helyiségben kifröccsent vízzel, a maradék étellel, a használt edényekkel, -evőeszközökkel, az asztalra kerülő morzsával, a kiolvasott folyóiratokkal, a postaládával, a frissen mosott vagy épp beszáradt ruhával, a kertben a lehullott levelekkel, télen a hóval, esős időben a sáros cipőkkel és sorolhatnám…

Kisközösségünk mindennapjai megerősítették bennem azt a fantasztikus felismerést, hogy :  ÉN VAGYOK A CSALÁDBAN A LEGOKOSABB! De én nagyon szeretem őket, ezt nem hagyhatom annyiban, ezért elhatároztam, hogy képzést fogok indítani. Ha kell sokat-sokat ismétlünk majd és a végén vizsgát is írok ki! Szurkoljatok nekik (és nekem)!


lejegyezte: tintaflinta