Oldalak

2016. március 28., hétfő

Nyulat húsvétra

Az lenne jó, ha karácsony fehér lenne, a húsvét meg napos-virágos; esetleg fehérnyuszis. Hát, ez nem mindig jön össze. Nem is olyan messze például 20 cm hó esett a minap. Csak úgy, húsvétra, mert karácsonykor nem tetszett ;). 

Nem is erről, hanem a híres nyulakról akartam itt szólni. Nyulak, akik jól jönnek, ha nem lehet kimozdulni, de nem várják el tőlünk, hogy élethosszig gondozzuk őket. Mese nyulak, rajzfilm nyuszik, jópofák; húsvétra.

Elsőnek itt van mindjárt gyermekkorom esti meséinek magyar szereplője a Kockásfülű nyúl. Zöld volt és repült, rózsaszín kockás fülekkel és rombusz alakú rózsaszín nózival, ismeritek? Abszurd kinézete ellenére, én nagyon szerettem. Jó volt látni a bátorságát, az önzetlen segítőkészségét és nagyon imponált a nagy kockás füle, amivel még repülni is tudott. Annyira jól sikerült kis mese volt ez, hogy
nemzetközivé lett, több országban is vetítették. A második e sorban a Legkisebb Ugrifüles. Újabb magyar nyuszi, aki Csukás István Téli tücsök meséi című könyvének egyik mellékszereplőjeként kezdte, aztán saját sorozatot kapott. Sikeres sorozatot! Karrier a javából, nem? Meggyőződésem, hogy a sorozat és a szereplők sikeréhez Márton András, Haumann Péter és Gálvölgyi János hangja is nagyban hozzájárult.

Aztán jöjjenek a Varázscilinder lakói: Bob és Bobek  a két cseh nyuszi-kópé. Emlékeim szerint Bob a nagyobbik nyúl, állandóan azzal terrorizálta a kicsi, lusta Bobeket, hogy fel kell kelnie,  tornáznia kell, és még dolgoznia is kell (!), mert „A munka nemesít!”. A mondanivaló már gyerekoromban is kiverte nálam a biztosítékot, ezek a figurák és a történeteik nem tartoztak a kedvenceim közé.  De nézzetek meg egy pár részt, ha még nem láttátok, és ítéljetek magatok. 

Ha nagyobbat ugrunk, itt van Tapsi Hapsi  talán az egyik  legöregebb híres nyúl, hiszen először 1940-ben bukkant fel a mozivásznon. Későbbiek során több filmben is szerepelt, a Tapsi Hapsi és Gyalogkakukkban, a Roger nyúl a pácban, és a Zűr az űrben.  Csillagot kapott a hollywoodi hírességek utcáján is. Mi ez, ha nem világsiker? S ha már Hollywood, akkor nem maradhat ki Roger nyúl sem a sorból, aki egy gyilkossági ügybe keveredik. Izgalmas? - Inkább kedves és mulatságos.

Világsiker? Igen, itt van Nyuszi a Micimackóból. Újabb nagy kedvenc! Milne regényének tapsifüleséről, azt kell tudni, hogy kicsivel „okosabb” társainál, de sokkal okoskodóbb bármelyiküknél. Szeret szervezkedni, néha kissé önző, és nehezen fogadja a változásokat. A hétköznapi félelmeit túlságosan felnagyítja, aggodalmaskodásaival és dührohamaival pedig mindenkit kikészít. Talán hasonlítok rá? Te jó ég!

És vannak még sokan: Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű, a Négyszögletű kerekerdőből, vagy Toppancs a Bambiból, vagy a Fehér nyúl Alice Csodaországából és Boingo a Pirosszkából. A kicsiknek Miffy a nagyoknak Palyboy, a lemerülőknek pedig Duracell nyuszi. Mindenki megtalálja a magáét. Ha keresi. Hogy hol? „A nyúlon túl? Nem. A nyúl az!” (Gyalog galopp)

A végére pedig ajándékba egy tanmese: Gálvölgyi János előadásában Rajkin: A nyúl.  S ha  tanmese, akkor tanulság: az légy aki vagy azaz a hülyeség nem egyenlő a bátorsággal. Akárhogy is legyen, ezt a történetet és előadást, akárcsak a felsorolt meséket is szeretettel ajánlom!


lejegyezte tintaflinta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése