Soha el nem múló

… szeretettel gondolok arra, hogy szabad vagyok. Persze, a magam korlátai között. Megtanultam tiszteletben tartani őket, annak érdekében, hogy nagyon sok minden szabadon megtörténhessen velem - velünk. A korlátok egy részét lassan már észre sem veszem. Évszázadok sodra, itt élők ezrei alakították. És volt benne vas és vér és benne van a szó és a megértés ereje is. Mert el kell mondani és meg kell érteni azt, hogy ezek a korlátok azért vannak, hogy kapaszkodót adjanak nekünk az élethez. Valahogy úgy, ahogy egy kisgyerek felnő. Kapaszkodva, néha-néha rátámaszkodva és egyre inkább feszegetve ezeket a korlátokat. És az a jó - nem is csak simán jó, hanem inkább csodálatos -, hogy ezek a korlátok alakíthatóak. Újabb és újabb igények és lehetőségek alakítják őket. Szeretem, hogy van abban is szabadságom, hogy a saját korlátaimat alakítsam. Persze van olyan, aminek a megváltoztatásához egy emberöltő kevés és amire nincs semmi biztosíték, hogy valaha is átalakul, de én hiszek benne. Hiszek az emberek teremtő erejében. Csak néha nagyon magas árat kell fizetni érte.

… fájdalommal veszem tudomásul azt, hogy milyen magas ára is lehet a változásnak.
És én még a szerencsések közé tartozom, mert nekem nem vág elevenbe ez a veszteség. Én csak együttérzek. Nem én vérzek, nem az én szívem hasad. És nem tudom elfogadni. Igyekszem, tényleg mindent megteszek, hogy legalább megértsem, hogy mi történik. Tudom, nem újdonság. Valahogy az élőbe és az élettelenbe is bele van kódolva az, hogy az élettérért harcolni kell. De annyira reméltem, minden nagyobb katasztrófa után, hogy mi, emberek, mások vagyunk. Reméltem, hogy most már végre felfogjuk, hogy van más megoldás! Nem kell egy újabb világégés a változáshoz. Hogy nem a félelem az egyetlen változtató erő. De csalódnom kell. Újra és újra. Be kell látnom, hogy attól, hogy szabad a mozgás, attól szabad a harc is. Harcolunk mindennel, a futó homokkal meg a tengerrel és általában a természettel a termőföldekért és minden éltető erőforrásért, harcolunk egymással ezekért a szűkös és nehezen megszerzett tartalékokért, hogy valaki felhalmozhassa és profitáljon belőle. Eszetlen fogyasztásba hajszoljuk magunkat, hogy küzdjünk aztán azért, hogy előteremthessük mindezt. Mókuskerék, ami más malmára hajtja a vizet. És bajt hoz, csak bajt.

… félelemmel kell ezek után élnem. Nem tarthatom már a rettegést magamtól távol semmilyen kegyes hazugsággal. Benne vagyok én is és bármit megtennék, hogy változtatni tudjak rajta. Féltem magunkat, féltem az ismerőseimet, féltem az ismeretlenek és féltem a világunkat. Minden élőt és élettelent. Senki nincs biztonságban.

… reményt kéne táplálnom a szívemben, mert csak akkor élhetem túl. Én is a gyermekeim is és a gyermekeim gyermekei is. Nem adhatom fel. Félhetek és óvatos is lehetek, de a reményt és a szabadságomat nem adhatom fel. Hinnem kell abba, hogy van megújulás, és igen ennek magas ára van és nagyon félelmetes, hogy ezt meg kell fizetni. De egyszerűen nem lehet az, hogy ne változzunk. 

Mert az élet élni akar.

lejegyezte egy kedves vendégünk