Oldalak

2015. április 1., szerda

Tojásfestés - természetesen

Gyerekkorom legnagyobb élményei közé tartozik a tojásfestés Húsvét előtt. Abban a kis falucskában ahol születtem, a Húsvéthoz szervesen hozzátartozik a locsolkodás ceremóniája kölni vízzel és Jézus Krisztus feltámadásáról szóló verssel.

Anyát már napokkal korábban nyaggatni kezdtem, hogy mikor, mikor, mikor festünk már tojásokat? Türelmetlenül vártam a ritka alkalmat. Persze az előkészületek már korábban megkezdődtek és ebben is lehetett segédkezni, mint például a tyúkólból én szedhettem össze a tojásokat minden nap, és egy féltve őrzött kosárba gyűjtöttem a hagymahéjakat.
A locsolkodó fiúk nálunk Húsvét hétfő délelőttjén keresték fel a kislányokat. Verset tanultak erre az alkalomra, fonott kosárkával ünneplőbe öltözve érkeztek, kisebb nagyobb csapatokba verődve. Mi lányok, hímes tojással jutalmaztuk a szebbnél szebb versikéket és  persze délutánra bűzbombaként riasztottunk el mindent és mindenkit magunk közeléből, mert a sokféle kölnivíz összekeveredve erős szaggá alakult. De mi nagyon élveztük.
Szóval Nagyszombaton került sor a várva várt tojásfestésre. Az én feladatom ismét az előkészületeknél kezdődött: kiskosárkával elindultam a virágos és veteményes kertünkbe érdekes alakzatú leveleket, virágszirmokat gyűjteni. Ez egy nagyon fontos és elengedhetetlen lépés volt a változatos mintázatú hímesek elkészítésében. Anya addig a tojásokat válogatta és a hagymahéjat készítette elő a színezéshez. A virágokat és leveleket vékony harisnyával a tojásokra kötöztük, majd a hagymahéjban megfőztük azokat. Miután kihűltek a harisnyát óvatosan levágtuk a tojásról, leszedtük a levél maradványokat és a narancsos – aranybarnás árnyalatú tojásokon a levelek helye natúr tojás színű maradt. Egy kevés étolajjal átkenve ragyogó színben pompáztak a hímeseink. Ez a természetes technika minden alkalommal lenyűgözött minket édesanyámmal, mert kezünk nyomán kis műalkotások születtek, volt olyan ami annyira tetszett nekünk, hogy nem is adtuk oda senkinek. Egy meghitt, kreatív együttlét volt ez minden alkalommal anya és lánya között, akik élvezték a közös alkotás szépségét.

Azóta megtudtam, hogy ennek a technikának a neve berzselés és nemrég hallottam róla, hogy több természetes tojás színezési lehetőség is van, mégpedig:
  • Piros: szedjük le néhány lilahagyma levelét, és főzzük a hagymás vízben a tojásokat 30-60 percig
  • Sárgásbarna: vöröshagyma leveleivel együtt főzzük a tojásokat a fentiek szerint 30-60 percig
  • Narancssárga piros: 8 evőkanál törött paprikát tegyünk vízbe és főzzük kb 25-30 percig, majd helyezzük bele a tojásokat és hagyjuk benne, amíg a kívánt színt el nem érjük (a paprika színétől függően lesznek narancssárgák vagy pirosak a tojások)
  • Zöld: spenótot vágjunk apróra, és öntsük fel vízzel. A spenótos vízben főzzük a tojásokat 30-60 percig
  • Lila: áztassuk a tojásokat céklalében
  • Kék: felszeletelt vöröskáposzta levélben főzzük a tojásokat kb. 15 percig, majd hagyjuk benne egy éjszakára
Biztatnám kedves olvasóinkat, hogy ha a fentiek közül valamelyik természetes színezési eljárást kedve támad kipróbálni, kérem, írja meg nekünk egy hozzászólásban, hogy-hogy sikerült a tojásfestés? A vöröshagyma héjon kívül nincs tapasztalatom, de kíváncsi lennék az eredményre. Szívesen teszünk közzé képet és rövid beszámolót is akár a helyi hagyományok ismertetésével. 

Boldog készülődést!

Ha mégis testközelből szeretnénk élvezni a régi hagyományokat, íme segítség hova érdemes ellátogatni az ország területén:
http://www.utazzitthon.hu/husveti-programok.html

Gyerekes szülők,gyerekekkel programok húsvétra:
http://gyerekprogramok.info/



lejegyezte: sziluett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése