Oldalak

2014. június 1., vasárnap

Nők a nagy művészek oldalán - Berthe Morisot




avagy akikről nem szól a fáma

… de mi most írunk róluk, mert megérdemlik!
 
Berthe Morisot (1841. január 14. – 1895. március 2.)

Ezt a képet Manet festette Berthe Morisot-ról, fekete fátyolban, amint éppen az édesapját gyászolja. 1868-ban ismerkedtek meg, és a portrék, amiket Manet festett Berthe-ről, illetve a levelezésük is erőteljes vonzalomról árulkodik. Manet egyszer egy festőállványt ajándékozott Morisot-nak karácsonyra. 
 
Bár többnyire Morisot-t tartják Manet követőjének, a valóság az, hogy ő mutatta meg Manet-nak a plein air festészetet, amit ő már évek óta gyakorolt. Sőt, ő mutatta be Manet-t annak a körnek is, akik hamarosan Impresszionisták-nak kezdték hívni magukat. Berthe már rég tagja volt a társaságnak, és az impresszionizmus három legnagyobb női képviselője egyikének tartották.


Berthe egy sikeres burzsoá családba született, amelynek egyik tagja volt Fragonard, rokokó festő is. Berthe és a nővére tőle tanultak festeni, és elhatározták, hogy mindketten festők lesznek. A család támogatta Berthe törekvéseit, akit Camille Corot tanított tovább, és miután néhány évig a Louvre-ban festményeket másolt, 23 éves korában már be is mutatkozott a Párizsi Szalonban tájképeivel. 


1874-ben hozzáment Manet bátyjához, és született egy lányuk, Julie Manet, aki több festményén is szerepelt modellként. Manet mindeközben házas ember volt, egy zongoratanárnőt vett feleségül 1863-ban, akivel kapcsolatuk már 10 éve tartott. A hölgy állítólag egyszerre volt Manet és édesapja, August Manet szeretője.. 1852-ben született egy fia, akinek bármelyik Manet lehetett az apja.


Kapcsolatuk valószínűleg Manet 51 éves korában bekövetkezett haláláig, 1883-ig tartott. Berthe Morisot 54 évesen, tüdőgyulladásban halt meg, amit a lányától kapott el.


Gyönyörű festményei portrék, tájképek, családi jelenetek.

Képei a Google Art projektben

Kép forrása: Wikipedia

 

lejegyezte: szemfény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése