Merre nyaraltunk?

Tengerre nyaralni azért megy az ember lánya, mert 10 alkalomból – ahányszor eddig eljutott a tengerig - egyetlen egyszer esett az eső – mondjuk, az majdnem október volt. Nem csak az eső, hanem a felhő is olyan ritka, mint… a cápatámadás Budapesten. A parti szellő, leánykori nevén briza, része a tengerpart feelingnek. Segít, hogy a nap heve elviselhető legyen és beszáll a seró romantikus borzolásába,  egy esti romantikus őgyelgésnél, vagy mondjuk napközben egy klassz szelfi erejéig. Az apály/dagály, mint fogalom megvan, persze, tudjuk, hogy létezik, de a gyakorlott Földközi vagy Fekete tengeri nyaraló nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget. Van, oszt kész.
Amivel eddig készülni illet: védőpapucs a tengerisünök ellen(!!!!), "sziklaszelídítő" napozó kellék, sapka vagy kalap, törülköző, naptej előtte és utánra. Ha ez mind kéznél, jöhetett az élvezetek netovábbja: langyosan édesgető tengervíz, lágy hullámok, és nyár, nyár, nyár.

Nos, ehhez képest a felfedezés - néhány száz kilométerrel odébb – jééé -, van új a Nap alatt! Mindjárt onnan indul a történet, hogy „az időjárásba ne bízz” mondás itt – és ez nem vicc – teljesen megfordítható: bízhatsz abban, hogy ha reggel süt, akkor délben esik, de ha elmulasztja a menetrend szerinti déli esőt, akkor délután vagy este biztosan bepótolja. Felhő nélküli ég pedig nincs, azaz van, kábé 5 percig, minden alkalommal, amikor bodrosról rojtosra vált a felhőzet. Az is lehet, hogy a nyaraló, egy egész fél órán keresztül gyönyörködhet porcelán kék égben, egy szerencsés napon, ha eltölt legalább 3 hetet ezen a vidéken. A szellő vagy briza szelíd, amíg nem ingerelik. Láthatóan elég neki néhány, mondjuk darab szerint három, színes napernyő, és lágy lengedezésből pajkos orkánná fújja fel magát. Jól érezhetően nem akar nyugodni addig, amíg el nem takarítja a színeikkel rikoltozó, pörgő ernyőket a partról. 
Az ember találékony lény, ez persze nem újdonság, de hogy homokbuckákkal barikádozza el a tengerparti kabinokat a „lágy szellő elől”, erre álmomba sem gondoltam volna. Képzeljétek el: tengerparti sétány, ráérősen korzózó nyaralókkal, az egyik oldalon szép, elegáns, kicsit dekadens, lovas szobros, oszlopsoros, erősen múlt századi, artdeco szálloda, a másik oldalon, lágy tenger hullámai helyett, három sorban, fehérre festett egyen-kabinok (1,5mx1,5m); és hogy teljes legyen a kép, a kabinsor előtt, meglehetős sűrűn két-három ember magas homokbuckák. Korzózó nyaraló legyen a talpán, aki el tud kapni egy tengerhullámon megtörő napsugarat. De legalább a frizurája, kalapja tartja a formáját, szellő sem fér hozzá. 
Apály/dagály. Hát kérem, itt ezt már nem is méterben számolják, hanem legalább „százméterben”. Aki nem látott ilyet, azok számára van felmentés, nem kell elképzelni, leírom. Itt kérem szépen, ha dagály van, mindent ellep a víz, ha apály van, akkor sok száz métert kell gyalogolni a dagály által ott felejtett kagylókon, csigákon keresztül, hogy az ember vizet fogjon. Magyarul, dagály idején, lehet pancsolni a viszonylag sekély vízben, apálykor pedig, lehet napozni a végtelen homokos strandokon. Csak időjárás és jó időbeosztás kérdése az egész, és hat óránként nagyon illik ám kapkodni magunkat, különben az ember könnyedén mentésre szorulhat.

Nos, ha ezeket mind- mind figyelembe vettük, jöhetnek a kellékek: legyen nálunk szélsátor, naptej, sapka, kalap és kalapszalag, valamint kalandvágy és jöhet az élvezetek netovábbja, a kissé hűsen (brrrr) édesgető tengervíz, meglepően erős hullámok, és nyár, nyár, nyár.

Ja és még egy dolog, a romantikus esti őgyelgések kedvelőinek: arra itt elég sokat kell várni, ugyanis errefelé sehogy sem akar este lenni, tízkor még egyáltalán nem szabad a csók, de aztán,  úgy tizenegy felé, gondolom, annál édesebb :D

Merre jártunk? 

(Köszönjük a megfejtéseket, igen, az Északi-tenger)

 

lejegyezte: ebarátnőm