2014. december 7., vasárnap

Anyagiak - adventi töprengős, a második



Felbolydult a város, kezdetét vette az adventi időszak. A boltok, plázák parkolói tömve vannak autókkal; a pénztárak előtt kígyózó sorokban állnak az emberek. Mindenki keresi az igazit, a legtökéletesebb és legjobb ajándékot karácsonyra.

Tolonganak az emberek az elektronikai cikkeket árusító nagyáruházban, a plazmatévék eladása csúcsra fut, de az okos telefonok sem szomorkodnak a kirakatokban többé, mert raktáron egy sem maradhat, úgy kapkodják a legdrágább modelleket, mint a cukrot. Az boltok tulajdonosai megsokszorozott készletekkel, bővített raktárakkal igyekszenek állni a rohamot. Ideiglenes pénztárosokat vesznek fel, na meg biztonsági őröket.


Na de kérem szépen, álljunk meg itt egy pillanatra. Töprengjünk el egy percre, hogy miről is szól ez az egész ajándékvásárlási őrület? Pontosabban miről is szól a karácsony, vagy miről kellene, hogy szóljon? Mitől lesz ez a nap, a szenteste, különleges? Mitől több, jobb a karácsony egy ajándék átadására, mint az összes többi nap? Vajon tényleg ennyit számít, hogy egy évben egyszer kitegyünk magunkért és vegyünk valami méregdrága (ki-kinek a saját pénztárcájához képest) ajándékot? Miről is szól ez az egész ajándék vásárlási láz? Önmagunkról? A szeretteinkről? Vagy a szomszédról, barátról, ismerősről, aki ugyanilyen drága készüléket vett nemrég és itt az alkalom, hogy ledolgozzuk a hátrányt? Kivel versengünk, kinek bizonyítunk? Vajon örömet tényleg csak így lehet szerezni? És a fogyasztói társadalmunkban pénzért mindent meg lehet venni? 

Lehet, hogy ez nem is erről szól? Lehet, hogy kell egy dedikált alkalom, amikor drága ajándékokkal kápráztatjuk el a számunkra kedves embereket? Lehet, hogy nem számít a pénz a lényeg a mosoly és a boldogság, amit abban a néhány percben érez a kedves, amikor megkapja a hőn áhított gyémánt nyakéket?

Próbálom őszintén megérteni az indíttatást, de küzd bennem néhány gondolat az ellen póluson. Nekem egész évben fontos, aki fontos és az apró hétköznapi örömökben lelem igazán kedvem. Az egy dedikált nap az ajándékozásra, valahogy kevés. Mi van a többi nappal? Mi van a január 5-el például? Akkor is jól esik egy apró meglepi, talán még jobban, mint karácsonykor. Nem mondom, hogy nem örültem egy-egy karácsonyi ajándéknak, amit kaptam, de bizony vannak felesleges, pénzkidobásnak nevezhető, ajándék tárgyak amiket én csak csetreszeknek nevezek, és külön dobozom van rá. A kamrában. Az áll rajta, hogy karácsonyi csetreszek, melyeket sosem fogok használni. Nem tetszenek. S jóval több van belőlük, mint amennyi egy élet alatt elhasználódik.

Persze az is igaz, ha jobban belegondolok, hogy minden pénzt megadnék azért, hogy még egy közös karácsonyestém lehessen a szüleimmel. Boldog lennék, ha megölelhetném az édesanyámat és az édesapámat és láthatnám szikrázó szemükben a felém sugárzó szeretetet. Valóban megérné ez nekem egy smart tévé árát. Sőt. De ha lehetne, mégis inkább megpuszilgatnám, megölelgetném Őket karácsonyeste. Aztán közös vacsorára, ünneplésre hívnám Őket, ottalvással, hogy együtt lehessünk, és reggel fahéjas kávé és frissen sült magos kenyér illat fogadjon, mert az édes már szorgoskodik pizsamában és alig várja, hogy felkeljünk és együtt asztalhoz üljünk egy ünnepi reggelire, mert tudom, hogy ezek az együtt töltött, meghitt pillanatok voltak számukra a legfontosabbak.

Nehéz következtetést levonni és a töprengés lényege nem is ez, szerintem elférnek az ajándékok a fa alatt, legyenek azok drágák, vagy szerényebbek, a gyártósorról vagy a kézműves műhelyből beszerzettek - csak ne felejtsük mellé, az ölelést, a mosolyt a szeretetből adást és a szeretteinkkel együtt töltött idő fontosságát. Jó készülődést kívánok mindenkinek.


lejegyezte: sziluett