2016. november 2., szerda

Fény, árnyék…? Inkább fény!

Nehéz kérdés ez egy fényképésznek, hogy mi a fontosabb, főleg, ha hagyományos fehér-fekete képekben álmodja vagy láttatja a világot… Ez jut eszembe, amikor legutóbb egy igen érdekes cikket találtam egy újságban Ata Kandóról. S ahogy a honlapját nézem, világos lesz minden, hiszen ő „fénnyel rajzol”, nagy-nagy jósággal és szeretettel!

Kaland és megmérettetés, felbecsülhetetlen értékű életmű és ennek koronájaként boldog békés évek. Az idei a 103-ik!

Tudjátok, kiről írok?
Hallottatok már Ata Kandó, fényképészről!

Ő, aki 2015-ben (102 évesen!) albumban adta ki a nagyon korai műveit és nagy sikert aratott velük. Aki 2011-ben (98 évesen!) indította a weboldalát, melyet egyre többen és egyre nagyobb érdeklődéssel böngésznek. Aki 2001 óta Hollandiában vonult vissza (88 évesen!), de utána még kiadott két albumot, mely nem kis példányszámban pillanatok alatt elkelt. Aki 1979 és 1999 között a tengeren túl élt és dolgozott nagy sikerrel. Aki 1961-ben és aztán a témától mélyen megérintve 1965-ben ismét az Amazonász mentén barangolt és az őslakos indiánok életterének megmentésére igyekezett felhívni a figyelmet az ott készült és több kiadást is megért munkáival. De nem csak az ellehetetlenülés szélén lévő erdőlakók, hanem a mindennapjaink részét képező, a minket oly szorosan körülvevő állatvilág is a szívügye volt, és fotó-könyvet jelentetett meg róla, hogy figyelmünket a velünk együtt élőkre irányítsa. Ő, aki 1961 óta oktatja azt, aminek mestere többek között Utrechtben és Eischsedeben, mint a „fotográfia professzorasszonya” és aki a három gyerekével olyan csodákat alkotott, mint az Álom az erdőben (1957 – amelyhez az akkor tizenéves fia írta az összekötő szövegeket) és a Calypso és Nausikaa (amely szorosan követte az Álom sorozatot, de ez utóbbi kiadásban csak 2004-ben jelent meg). Ata Kandó, aki az őszirózsás forradalmat követően mindent megtett, hogy a Magyarországról a menekültek sanyarú sorsát vállalókat segítse. Violette Cornelius munkatársával együtt az Osztrák-Magyar határon, a migránsokról készült fényképeiből összeállított albumának bevételeit - negyed millió dollárnyit - a bajban lévők és kiszolgáltatottak megsegítésére fordította. Ata Kandó, aki a második világháborúban első férjével Kandó Gyulával együtt – aki festő volt és a híres villamosmérnök Kandó Kálmán unokaöccse - zsidókat mentett. Ezekben a zűrzavaros, nehéz években útleveleket hamisított, sőt a sajátját is egy számára idegen asszony megsegítésére adta oda, megmentve az életét. Később ő maga is menekült. Családjával, férjével és gyerekével, Párizsban talált menedéket és aztán ő is kapott segítséget – mert a jóság visszakerül ahhoz, aki jó másokhoz –. Robert Capa felkarolta és így kapott munkát, divatfotósként teremtette elő a napi betevőt. Ata Kandó, aki 1913 szeptember 17-én született Görög Etelka néven és jelenleg Hollandiában él.

Utólag is sok-sok boldog születésnapot és szép fényeket drága, bátor, tehetséges Ata!



lejegyezte ebarátnőm





Forrás: