2016. november 30., szerda

Pékség mesék - Van az a rettenet...

Családon belüli erőszak… képek a híradásokból: síró, arcukat nem vállaló nők, családok… Nekem erről a szóról mindig ez a rettenet ugrik be elsőre. 

Most pedig itt áll előttem, a pékség pultjának másik oldalán egy ember, akinek kezén, nyakán hegek bizonyítják, hogy a hír igaz. Van ilyen. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, túlélte. Állítása szerint, a felesége még mindig nagyon rossz állapotban van, pedig több éve már annak, hogy megtörtént a szörnyűség. S a látható sebhelyek a kisebbik baj, hiszen azok már szinte teljesen begyógyultak.

Mindig szépen indulnak ezek a történetek is. Lánykájuk egy és édes. Felnőtt, kirepült a családi fészekből. Párt választott: elsőre az igazit. Szerelem, boldogság, összeköltözés, majd
jött a tündéri gyermek, az unoka. Aztán valami történt, ami rejtve maradt sokak számára: – „Hiszen olyan jóravaló, csendes, kedves fiatalember volt.” -  Igen, az volt. A vevőm lánya egyszer csak nem bírta tovább, elköltözött. Haza cuccolt a szülőkhöz, a gyermekkel együtt, ők pedig nem kérdeztek. Eközben a férj minden mozdíthatót eladott a közös lakásból. Amit nem tudott elkótyavetyélni, azt egyszerűen tönkre tette. Így járt a kisgyermek babakocsija, kiságya, az ott hagyott játék. Hogy mi okból? Rejtély. Majd jött a válás, azzal együtt pedig a gyermekelhelyezés. Ekkor a „jóravaló fiatalemberrel” ismét fordult a világ, már nem csak az ingóságokban akart kárt okozni, elhatározta: kiírtja a családot! … és elindult a mit sem sejtő nagyszülőkhöz, hogy ott, berontva az ajtón késsel kezdje kaszabolni a nagymamát, a nagypapát.  Nem érdekelte semmi, el akart jutni a volt feleségig, gyermekéig - az idős házaspár lányához és unokájához. Ezt nem engedhették, ki kellett tartani. Ma sem tudják mennyi idő alatt történt ez a szörnyűség: másodpercek? percek? - óráknak tűntek akkor. Talán a sok vér látványától, vagy a rettenetes kiabálástól a fiatalember feleszmélt és abbahagyta a kaszabolást. Ami utána történt a szinte rutinszerű volt: rendőrség, mentő, kórház, tárgyalás. Majd az ítélet: tíz év. Csak tíz év az elítéltnek! Nekik pedig hosszan tartó kórház, folyamatos gyógyellátás és megcsonkított élet. De legalább a lányuknak és a kicsinek nem esett bántódása. Legalábbis az a kés nem ért el hozzájuk. Négy év telt el azóta. Az őrjöngő volt férj már be is adta a fellebbezését: enyhítést kért, hiszen nem halt meg senki. Még nincs döntés ez ügyben.

Itt áll velem szemben egy mosolygós vevő, aki minden nap jön a pékáruért, és borzalmas sebeket visel a testén… Érzem, hogy ezek a sebek sokkal elviselhetőbbek, mint azok, amelyeket láthatatlanok, de ott van a hangjában és a tekintetében. Ki tudja  begyógyulnak-e valaha… 

Mi gyógyítja a rettenetet?


lejegyezte: Tintaflinta