2016. november 16., szerda

Van remény

Ősz. Ködös borongós. Korán sötétedő és későn virradós. Valahogy az ember kedve is egyre alábbhagy. És a figyelme is. Mintha veszne a remény.


Dolgom volt a városban. Hosszabban kellett ott időznöm és több helyen egymásután. Úgy döntöttem, hogy beutazom autóval, majd tömeg-közlekedek. Mivel vidéken, a világ vége előtt eggyel lakom, a Népliget környékén terveztem hagyni az autót. Otthon gondosan bepakoltam a pénztárcámba mindent amire szükségem lehet, kiszámoltam a vonaljegyeket is, aztán egy rövid telefonbeszélgetésbe bonyolódva elindultam. Köd ide - borongás oda, meglepően sima volta forgalom és parkolóhelyet is varázsoltam magamnak. Már csak indulni kellett volna, bedobni magam a város keringőjébe, amikor kiderült, hogy
a gondosan összekészített pénztárca ott maradt a konyhakredencen. Becipzározva, minden készpénzemmel és a gondosan kiszámolt vonaljegyekkel együtt. Időre kellett menni, oda-vissza az út több mint egy kerek óra lett volna és ha visszamegyek a maradi pénztárcáért a teljes napom úgy borult volna mint a pinty! Mit tegyek?

Nincs más hátra, mint előre, elindultam a Népligeti aluljáró irányába: megálltam ez első pizzás-kebabos pultnál, ahol épp nem volt vevő, és elmagyaráztam a kiszolgáló fiúknak az ábrát: „otthonmaradt minden pénzem és a jegyeim is, be kell jutnom a városba, négy körül érek vissza és fillérre visszaadom a kölcsönt! Vonaljegyre kell.” A fiúk előbb furán néztek rám, aztán elkezdték összevakarni a zsebükből az aprót. A végén egy konyhás lány is beszállt a buliba és együtt összeadtak nekem 350 forintot. Köszönetet rebegtem és soványmalac vágtában elrobogtam az automatákhoz jegyet venni. Ott egy végtelenül kedves ember irányitgatta a nyomkodókat, nekem is segített, amikor lányos zavaromban nem jó helyre böktem. És kiderült, hogy 10 forint hiányzik. A vonaljegy 360 forintba került. „Dobjon be még 10 forintot” villogta a gép… Néztem, néztem és nem jutottam szóhoz, amikor a kedves eligazító belenyúlt a zsebébe és kiegészítette a jegy árát. Meglett a jegyem.

Kicsit késve de utol értem magam és úgy szaladt le a napom, ahogy terveztem. Kaptam kölcsön másnapig egy kedves barátomtól, így visszafelé visszaadtam a pénzt a srácoknak nagyon nagy köszönet kíséretében. A vigyázó embert hiába kerestem, ő már nem volt szolgálatban. Remélem háromszor fogja visszakapni ezt a jócselekedet. Nagyon meghatott az emberek kedvessége!


Ősz ide - borongás oda, szerintem van remény!


lejegyezte ebarátnőm