2017. február 8., szerda

Pékség mesék - felcserélt pohár



Következő mesémet talán azok érthetik igazán, akik elmúltak már negyven évesek, és van tapasztalatuk az álláskeresés „áldásos” procedúrájában. Történetem főszereplője ebben a cipőben járt sokáig, de nehezített terepen, mert egy néhány meghatározó dologban kihívásokkal küszködik – és akkor még finoman fogalmaztam. Ott kezdődik a sor, hogy már túl van az ötödik ikszen és az iskolai végzettségét tekintve, hmm…, szóval vannak hiányosságai. Továbbá a társadalmi hovatartozása is nehezítő körülménynek számít az álláskeresésben, hiszen  „látványosan” roma származású.

Amióta a kis boltot viszem ez a kedves úr reggelente, munkába menet, nálam fogyasztotta el kávéját és mesélt.
(Ezzel nincs egyedül, hiszen ezekből születnek írásaim.) A reggeli kávézásai során tudtam meg tőle, milyen nehezen találta meg az álom munkát: épp díszdoboz csomagolóként dolgozott. Egy világhírű cég italait és a hozzátartozó poharakat csomagolta díszdobozba. Nyilván mindannyian vettünk már karácsonyi ajándékba szerettünknek, ismerősünknek ilyen terméket. 

Reggelente jó volt látni ezt a kedves, boldog és büszke embert, aki örömmel és lelkesedéssel beszélt a napjairól, hiszen végre volt munkája. Elmesélte, hogy nem olyan régen kezdett, és hogy még nem volt fizetés, a munkaidő tizenkét óra, de ez sem gond, mert akinek a munkájával elégedettek, annak januárban is biztosítanak megélhetést, és ez a varázsszó! A folyamatosság. 
Aztán teltek-múltak a napok és egyik reggel egy nagyobb szatyorral a kezében érkezett a szokásos időben. Az időpont nem, de a megjelenés önmagában is furcsa volt és még jobban meglepett, amikor a zacskó tartalmát kezdte ajánlgatni megvételre. Értetlen arckifejezésemre reagálva közölte:
- Elküldtek többedmagammal a munkahelyről, mert a dobozok egy részébe nem a megfelelő pohár került. Felcserélték a márkákat. Mivel a vezető nem tudta kibogozni ki volt a hunyó, ezért az egész brigádot elzavarta. Így aztán megyek a piacok környékére „szatyorboltommal” újra… és sokadszorra.

Mivel én már vásároltam a kínált „illatosítóból”, kihagytam ezt a lehetőséget. Szomorkásan néztem utána az ablakon át, ahogy elballagott lehajtott fejjel, egykedvűen.

A fordulat, hogy három nappal később délután jött be újra hozzám, és kért egy kávét. Nagyot néztem. Ismét csillogott a szeme. Elújságolta, hogy visszahívták. És bár éjszakára jár most már munkába és mosóport kell csomagolni, ami nehezebb fizikai munkának számít, de legalább most nincs mit elcserélni. 

Én csak remélni tudom, hogy történetem hősének boldogságát semmi nem ronthatja már el. Hozzám pedig reggel helyett most délutánonként jár, és az első alkalmat kivéve már nem kávézik, de egy sütemény elfogyasztása közben vidáman mesél a napi munkájáról .
A lényeg, hogy legyen miről….

lejegyezte: Tintaflinta