2014. november 26., szerda

Hűtlenek


Régi, összeszokott társaság az övék, már az iskola óta barátok,  a párok többsége is ott talált egymásra. Ahogy szépen sorban jöttek a gyerekek, megritkultak az addig szinte napi, rendszeres találkozások, esti sörözések, de azért mindig szakítottak időt egymásra. Egyik ilyen esti beszélgetés során a válásokra terelődött a szó, és arra, hogy mennyire szerencsések, hogy mind boldog, kiegyensúlyozott házasságban élnek. Pedig a statisztikák szerint legalább négy párnak már külön kellett volna válnia. 

Aztán fordult a beszéd fonala, és amikor már régen másról szólt a beszélgetés, a barátnője mellé telepedett és kicsit félve, óvatosan belekezdett a mondandójába, hogy ő bizony hibázott.


A lány hallgatott, valódi megértéssel, majd lassan ő is elkezdte formálni a szavakat, amikből először bizonytalanul, döcögősen, majd, ahogy törtek rá az emlékek, egyre részletesebben állt össze a saját meséje. Soha nem beszélt róla korábban, senkinek, szégyellte, megbánta, és védeni akarta a férjét. Nem akarta, hogy bárki sajnálattal nézzen rá, hiszen ő nem ezt érdemelte. 

Nagyon régen nem gondolt már rá, hiszen sok évvel ezelőtt történt. Néha egy-egy dal, illat, helyszín kapcsán bevillantak az emlékek, de egyre messzebbről, mintha csak egy másik életből származtak volna.

A történet hasonló volt, mint a barátnőjéé, sőt szinte szóról szóra ugyanaz. Talán klasszikusnak is nevezhető. Régi, már-már megszokottnak mondható párkapcsolat, amibe már energiát kell fektetni, hogy ébren tartsák a tűzet. Mindenki dolgozik, rohan, egymásra szinte alig jut idő, és a munkahelyen sok új ismerős veszi őket körül, lányok, fiúk, akik hosszú idő óta először nem közös ismerősök. Aztán akad köztük egy fiú, aki kedves, figyelmes, vicces, okos. És bár ezekkel a tulajdonságokkal a férj is rendelkezik, mégis egészen más. Más, tele újdonsággal, izgalommal, romantikával… Majd egyre több bűntudattal. Egészen addig, amíg egy napon azt veszi észre a lány, hogy a másiknak - annak a másodiknak - talál ki meséket, miért nem tud vele lenni. Pedig meg tudná oldani, de inkább szeretne hazamenni a férjéhez. Mert már nem új a másik sem, csak más. És akkor jön a felismerés, hogy minden újdonságnak a megszokás a vége. És hogy minden régit izgalmassá lehet tenni. 

Bár tudták, hogy többször ez nem fog szóba kerülni közöttük, mégis jól esett mindent kibeszélni. Mindkettőjüknek. A barátnője örült, hogy nincs egyedül a bűnével, és hogy nem fog összedőlni a világ, a lány pedig, hogy végre kimondta magából, nem fojtogatta már a titok, és ahogy beszélt róla, az is megerősödött benne, hogy jól döntött, ez az ő útja, amin haladnia kell, a másik csak egy félrelépés volt.


lejegyezte: felhőjegyzet