2015. június 5., péntek

Álom, álom, álomkép…

Hogy van az, hogy egy pihentető éjszakai alvás, egy - talán - szép álom után, amire természetesen nem is emlékszik, arra ébred az ember lánya, hogy valami nincs rendben vele? Először a közértben szembesül azzal, hogy mérges. Igen, haragszik a mellette tébláboló nyugdíjas bácsira, aki az eladó kérdésére, hogy ”Ki volt a sorban előbb?” szemrebbenés nélkül kiszolgáltatja magát, annak ellenére, hogy tudja a választ a kérdésre: "A hölgy", azaz a jogosan morgó ember lánya lenne a soron következő. De könyörgöm, az eladó miért nem figyelt? Persze, ha nem a szeletelővel lett volna elfoglalva, hanem a vevőkkel, akkor tudhatta volna a választ. Tehát, itt az első helyzet, aminél érzem, ez a nap valahogy nem az enyém. Ennek megfelelően a reggeli bevásárlás után, hazafelé, a kocsi visszapillantójába tekintve, nem is nézhet vissza rám más csak egy komor, morcos arc; én magam. Miért is?... 

Aztán kávé főzés közben, már egy kisebb vulkán akar kitörni belőlem, csak idő kérdése. Majd, annak rendje-módja szerint természetesen, ki is tör. Valami apróságon. Igen, olyan dolgon, amire
a vihar végén-, de már a közepén sem emlékszem pontosan. Persze, ennek az egész égzengésnek a szenvedő alanyai azok, akiket a világon mindenkinél jobban szeretek, a családom. Rosszkor voltak, rossz helyen. De - az ég szerelmére! - hol lehetnének vasárnap délelőtt? S hány ilyenen, s ehhez hasonlón vannak már túl…

Mi történt?... Óh, ha én azt tudnám?! Nem álmodtam rosszat, sőt nem is álmodtam talán. Bár emlékeznék… Nem néztem idegölő filmet sem foci mérkőzést - legalábbis nem tudok róla. Napok óta nincs internetem, nem olvasok újságot; tehát semmi romboló behatás nem ért a külvilágból. Mégis úgy érzem minden baj, minden rossz. Mit tehetek?  A kitörés után irány a Duna part. Kiülök egy kávéval a padra és nézek ki a  mufurc fejemből.  Elbeszélgetek magammal. Mire másra juthatnék magányomban, mint hogy kizárólag az időjárás, pontosabban a front lehet az oka ennek az egésznek. Igen, mert ugye mi más is lehetne? Így aztán, kieresztem a gőzt, s már nem is töprengek tovább, hogy ki tehet mindenről, csak egyben bízom, hogy holnap nem lesz front…


lejegyezte: tintaflinta