Út a gyermekvállalásig

A napokban inspiráló beszélgetést folytattunk női körben a szülésről. Felmerült a mesterséges megtermékenyítés. Innen jutottunk el egy olyan biológiai megközelítéshez, hogy talán az a génállomány, amivel az adott pár, vagy nő rendelkezik, a továbbiakban nem örökítődhetne tovább - természetes szelekció részeként kiválasztódna a rendszerből  - e módszer nélkül, és lehet, hogy ez (nem az egyén szintjén nyilván) az emberiség szintjén így lenne jobb.

Nem értek egyet. 

Szerintem a mesterséges megtermékenyítés lehetősége ugyanúgy ott van a pakliban a mai nő életében, mint a fogamzásgátló, az internet, vagy a mobiltelefon... Úgy értem, hogy benne van a pakliban, mint húzható kártya, mint egy választható lehetőség.
Mert van olyan, hogy valakinek a gyerek érkezése előtt muszáj végig árnia egy olyan utat, neki való tanulnivalókkal, amire a mesterséges megtermékenyítés, és az ezzel járó kálvária, lelki és testi megterhelés ad lehetőséget. Egy olyan utat, ahol minden megkérdőjeleződik. A párkapcsolat, az egészség sejtszinten, önmaga létjogosultsága (!) is megkérdőjeleződik. Továbbá a hite önmagában, az életben, abban, hogy tényleg akarja-e ezt a gyereket, és ha igen, milyen áron.

Egyébként ez minden esetben megtörténhet, ha többet kell várni egy gyerekre, nemcsak akkor, ha eljut egy pár a mesterséges megtermékenyítésig. Megtörténhet akkor is, ha csak vár, és vár... Nekem minden menstruáció egy mélyrepülés volt sok-sok sorstársammal együtt. Már minden barátnőmnek van azóta gyereke,  de egyetlen barátnőm van, akinek ez gyorsan és egyszerűen ment, szóval ez egy sokakat érintő probléma.

Ahogy a minapi beszélgetésen gondolkodtam, eszembe jutott, amikor egyszer hosszú várakozás, okok keresése, állandó mélybe merítkezés közben elöntött a pánik. Épp a kádban voltam, fürdés közben és hirtelen eljött a pillanat, amikor rájöttem, hogy MINDENT el kell engednem ahhoz, hogy gyerekem lehessen. Önmagában már az anyagiak elengedése sem tűnt könnyűnek, jó Bikaként szeretem az anyagiak nyújtotta biztonságot, kényelmet és finomságokat. De arra jöttem rá, hogy az egész öndefiníciómat el kell engednem. Azt, aki én vagyok. Amit pár tíz év alatt felépítettem, a menedzser mancit, a sikeres, elismert szakembert, az ilyen, meg olyan vagyokat...

Megtettem, anya lettem; azóta már kétszeres. És épültem a mélyre nyúlásaim által. Nem cserélném el egy gyors menetre, elsőre sikerült gyerekre. Kellett ez nekünk. Összekovácsolódtunk. És végig tudtam, hogy utólag nem fog olyan hosszú időnek tűnni, csak amíg benne vagyok és várok, addig tűnik hosszúnak. És azt is végig tudtam, hogy valahogy az elengedéssel van kapcsolatban a gyerekvállalás. Valahogy minden sztori, amit meghallgattam azoktól, akik sokat vártak, végső soron erről szólt: mindig akkor jött össze nekik, amikor valamit elengedtek. Csak azt nem tudja az ember, hogy mit is kéne elengedni, … és hogyan. De aztán persze meg lesz ez is, az is. 

Szóval, ha éppen ebben a cipőben jársz, csak biztatni tudlak és kitartást kívánni, és kétgyerekes anyaként arra buzdítani, hogy élvezd ki a pároddal ezt az időszakot, hogy még csak egymásra figyeltek. 

Lejegyezte: kedves vendégünk, Holányi-Papp Dia

A gyönyörű képet köszönjük a Marcipánfotónak.