2015. június 3., szerda

Mesterségük címere: JAZZ

Tavaly októberben New Yorkban jártam.  Mondván, hogy a város sokszínűsége miatt mindent látni, érezni és hallani kell, barátaink jegyet foglaltak egy vacsorával egybekötött 2 órás jazz koncertre. Kétkedve fogadtam a programot, mert ha valami távol áll tőlem, akkor az biztosan a  jazz.  Nem baj, gondoltam. Maximum vacsorázom egy jót, és láthatok élőben is egy Grammy díjas előadót (Lee Ritenour). Mi az, amit laikus szemmel és füllel a jazzről gondolok? Zenészek, akik játszanak valami olyat, amit nem értek. Egész jól indul, de semmi végkifejlet nem lesz belőle. Elég gyorsan ideges leszek tőle. Áttekinthetetlen, érhetetlen egyveleg az egész.

Hogy ne lógjak ki a sorból, a koncert előtt persze utánanéztem a jazznek pontosabban, hátha sikerül ebből valami jót is kihozni. Szegény szerencsétlen én, akinek
küzdenie kell. Oké, kezdjük. Húzom az időt. Utálom, nem szeretem…. csak megkeresem a jazz szót a böngészőben. „Zenei stílus, amely improvizációra épül”. Na, az analitikus gondolkodásmódom már most kiakadt. Mi az, hogy nincs kotta? „Az előadók rögtönzött szólót játszanak, válaszolgatnak egymás játékára. Az ún. blue note hangokból: a terc, szeptim és kvint félhangnyi szűkítéséből születnek az improvizációk.” Semmi baj, csúnyák a kifejezések, de végülis 8 évig jártam zeneibe. Valami rémlik gyermekkoromból a definíciók hallatán. Oké, megértés része pipa. Felfogás része kétséges. Ekkor megláttam két idézetet:

Mi a jazz? „Eljátszom, aztán később majd megmondom, hogy mi az.” – Miles Davis

„Ha fel kell tenned a kérdést, hogy mi az a jazz, sosem fogod megtudni.” – Louis Armstrong

Hát… ha ezzel a zene jeles képviselői is így vannak, akkor miért csodálkozom, hogy nem értem? És miért is érzem magam debilnek?

Persze elég gyorsan eljött a várva várt este a Blue Note Jazz Club-ban. Vendéglistás belépést követően szuper helyet kaptunk, a színpadtól jobbra, kiváló kilátással. Szinte megfelelő közelségben a zenéhez.  Jó ez nekem? Nem tudtam eldönteni. Rövid bemutatkozást követően elkezdődött a koncert. Gyomrom görcsben, bíztatom magam, semmi gond…vedd alapul a gyorstalpalót, amit az internetről tanultál. Pánik… pótcselekvés (birizgálom a poharamat), majd eldöntöm: kívülről fogom szemlélni (HR-es szemléletem itt sem csitul), megpróbálom kizárni a zenét. A zene megszólalt, szemem élesre fókuszál, radarom jeleket keres. Hosszú percek telnek el a zenészek, gesztusok, mimika, tekintet, hangszerek, térköz, arcok fürkészésével…mindeközben persze a fülem próbálom bezárni… de… de…. nem tudom???? Mi van? Megrökönyödök magamon. Azon kapom magam, hogy szép lassan egy zenei élmény részesésévé kezdek válni. Oké. Rádöbbenek, hogy előítéletekkel élek. A jazz hallgatható. Egyre jobb. Kifejezetten jó. A két véglet dübörög az agyamban. Előítélet és a jazz kifejezetten jó. Megálljt parancsolok az agyamnak, engedem, hogy az érzés és amit látok áramoljon. Becsukom a szemem. Kezdek befogadóvá válni?

Mit láttam és mit éreztem? Alázatot, odafigyelést, odafordulást, együttműködést, tiszteletet, őszinteséget, az önkifejezés szabadságát, mindezt a "flow" érzés folyamatában. Ezek a művészek képesek voltak a játékuk során a közönségnek egy szeletet odaadni magukból. Az, hogy egy Grammy díjas művész úgy fejezte ki tiszteletét a már legalább 5 perce szólót játszó nagybőgős kollégája felé (pedig már mindenkinek feltűnt, hogy mi van máááár???), hogy mosolygott és tapsolt neki, akkor elakadt a szavam. Mind az emberi értékektől, mind a szakmai alázattól. Az már csak hab volt a tortára, hogy részesévé válhattam ennek a zenei és emberi élménynek. Mi történt a felismeréskor? Hát… meghatódtam.

Mit jelent számomra ezek után a jazz? A szabadság, az emberi és szakmai tisztelet és az alázat mércéjét. Óriási értékei a mai világnak. Egyszóval hálás vagyok, hogy e zenei stílus megszületésének hazájában vált érthetővé, elérhetővé a jazz, hálás vagyok, hogy ezt egy Grammy díjas előadótól és zenész társaitól kaptam, hálás vagyok barátaimnak, hogy elcipeltek az előítéleteimmel együtt a koncertre. Miles David és Louis Armstrong szavai megállták a helyüket.

Ja... és… Take it easy :) Nem kell ahhoz mindig kotta, hogy valami jól működjön.




lejegyezte: creaholic