2015. június 17., szerda

Nagyon nagy gáz van!!!

Tegnap este együtt a család. Ülünk a nappaliban szeretetben, csendesen beszélgettünk az éppen aktuális megoldandókról. 

Egyszer csak jön a legkisebb, hogy őneki még van egy kis matek házija, segítsek. Fejem tízszeresére dagadt hirtelen: miért este jut eszébe, amikor százszor megkérdeztem a délután folyamán, van-e házija. "Nem volt".

Nyelek egyet-kettőt-hármat, majd mondom „Ok, nézzük”. Oszthatóság, halmazok. Látom, gyerkőc azt sem tudja, hanyas a kabátja. Még bele sem melegedünk igazán, amikor kitör a balhé. Zokog, hogy ő a legbutább az osztályban, mert nem tudja a szorzótáblát, és osztótáblát… és hogy azt mondta neki a tanító néni, nem mehet harmadikba (!!!), ha az utolsó szorzó-osztótábla felmérője - ami pár nappal az iskola befejezése előtt lesz -, nem úgy sikerül, ahogy az szerinte elvárható.

Pafff.
Pár napja beszéltem a tanító nénivel. Ilyet nekem nem mondott! Egyáltalán... Miért a gyerekkel beszéli meg, hogy meg akarja buktatni, miért nem velem, szülővel????

Elgondolkodtam: milyen okos, érdeklődő kislányom volt nekem, mielőtt iskolába ment volna. Tudott számolni, ismerte a betűket, tájékozott volt, alig várta, hogy iskolás legyen. Két nagyobb tesóján csüngött, leste minden szavukat, mozdulatukat, mint egy szivacs, szívta magába a tudást. Gyors észjárású, intelligens, nagydumás kiscsaj volt az én pici lányom.

Most második osztályos (alsós!!!), és utál iskolába járni… :(. Egyetlen dolgot szeret az iskolában, a barátait.... De, lehet ezen csodálkozni?

Csak egy rövid ismertető - a teljesség igénye nélkül - a másodikos matek tananyagból azoknak, akiknek nincs ilyen korú gyerekük: alig 3 hónapja (!!!) kezdték el a szorzótáblát tanulni, az osztótáblával együtt. (Az osztás az egyik legnehezebb matematikai műveletnek számít, csak megjegyzem!) Mostanra tudniuk kell elölről-hátulról-oldalról, de még álmukból felébresztve is. Két hónapnyi szorzó-osztótábla tanulás után elkezdték venni a maradékos osztást (!!!!) és olyan bonyolult feladatokat oldottak meg, amelyekben volt osztás, szorzás, kivonás, összeadás (ehhez ugye tudni kell még egy két dolgot, például a műveleti sorrendet!!!).  És így lazán (!!!) a tanév végére: az oszthatóság.... Jó, nem kellett a szabályokat bevágniuk, de azt tudni kellett, például, hogy a 42 osztható-e hárommal.

Mélységesen szomorú vagyok, keresem, hol a hiba.

Miért kell gyerekeinket stresszelni, az önbizalmukat megtörni, megszégyeníteni? Miért kell életkori képességeiket meghaladó tananyagot beléjük kényszeríteni? Miért nem lehet játszva tanítani? Hagyni elmélyülni, letisztulni a megszerzett, éppen megtanított ismeretanyagot. Hagyni ízlelgetni, tapasztalni, tudássá fejlődni az adatokat?

Az én legokosabb kislányom butul! Nem okosodik az iskolában, hanem egyre butább lesz! Hogy lehet ez?

Mit lehet tenni?

lejegyezte: egy kedves vendégünk