2015. június 24., szerda

Nem karosszék



Nagyon sok jót kaptam az utóbbi időben. Sok mindenkitől. De van, akitől még annál is többet. Emberileg. Ha valaki fontos számunkra, akitől olyan sok jót kapunk, már csak egy érzés van a köszöneten túl: a hála.


A hála leegyszerűsítve az én értelmezésemben az élet jósá­gá­ban való hit­ben, és annak elis­me­ré­sé­ben rej­lik. A hála nem karosszék. Mivel a lelkiismeretemre van bízva, ezért SOHA SEM dőlhetek hátra. Míg a köszönöm szó kimondásánál egyből pontot teszek a dolgok végére, a hála szó kimondásakor nem tehetem meg ugyanezt. Ha hátradőlök, akkor befejezettnek tekintek valamit, így nem tudok kifelé figyelni, hiszen túl kényelmesen ülök és saját magammal vagyok elfoglalva. Ha nem teszem ezt, akkor egyértelműen folyamatos készenlétben vagyok, azaz az érzékszerveimre hagyatkozom.



Az utóbbi időben hátradőltem. Régóta éreztem, hogy nagyon jó dolgokat kapok. Jól éreztem magam ennek fényében. Majdnem olyan érzés, mint amikor kifekszem napozni a strandon. Élvezem, engedem a jó érzéseket beáramolni, csak magamra figyelek. A legfontosabbat azonban egy ideje elfelejtettem: a barátságot, tiszteletet, bizalmat és alázatot amit kaptam, szavakba önteni.


A JAZZ-ről szóló írásomnál szólalt meg először az a bizonyos belső hang. Nem tartottam fairnek egy belső döntésemet. Rájöttem, hogy elég hosszan hátradőltem. Egyáltalán nem figyeltem.  Amikor ezt felismertem, kifejezetten rosszul éreztem magam. Hogy lehettem ennyire önző? Csak ez lebegett előttem. Valamit tennem kell azért, hogy a saját gyengeségem hatásait kijavítsam. Önzőségemet most így tudom előnnyé kovácsolni: jogom van számon tartani a hála érzését, hiszen tartozom vele valakinek.


A hálámat most ebben a formában és ilyen módon szeretném kifejezni valaki felé.


Ha úgy értelmezem a hálát, hogy nagyra becsülöm a másikat, ezzel elismerem a másik emberi és intellektuális értékeit, akkor azt hiszem, nagyon hálás vagyok valakinek már egy ideje. Valakinek, aki értékeli a cinkosságot, aki meglátja az élet apró, de annál értékesebb örömeit sokszor a bosszúságok között is. Akinek az őszinteség és az egyenesség természetes. Aki állandó tükröt tart akkor is, ha az fáj.

Valakinek, akinek a pozitív életszemléletemet, a világhoz való hozzáállásomat, az előítélet-mentességemet, döntéshelyzetben való nyugodtságomat, a mindig lehető legjobb megoldására való törekvésemet, mások mosolyra késztetésének képességét, a csakis Rád figyelek kommunikációt, a „nincsenek problémák, csak megoldásra váró feladatok” szemléletmódomat köszönhetem. Valakinek, aki önzetlenül, készségesen, saját idejét feláldozva, önmagát háttérbe szorítva is mindig támogat. Aki elfogad olyannak, amilyen vagyok.

Egy kifejezést tudok mondani és ígérni neki: igyekszem még jobban megbecsülni!


lejegyezte: creaholic