2014. október 5., vasárnap

Az ember és az ő legjobb barátja



Néhány hete olvastam el Fekete Istvántól a Bogáncsot. Anno kimaradt nekem ez a remekbe szabott kötelező, de most bepótoltam, és nagyon örülök, hogy a kezembe került. Sokféle gondolatot ébresztett bennem emberről, kutyáról egyaránt.
Azt kell mondanom Fekete István ezen regénye is méltán híres. Lenyűgözött az a rengeteg információ és/vagy intuitív tudás, amit a kutyákról beleszőtt. Érdekelne, volt-e sajátja, vagy honnan tudta ezeket a dolgokat konkrétan a pulik természetéről. Kiemelkedően  hiteles, meggyőző, valós és megindító is egyben, ahogyan megszemélyesíti a kiskutyát. Változatosan és élethűen tárja elénk a gondolatait az érzéseit.
Na meg ez a rengeteg kaland, amin keresztül megy Bogáncs…

Végig nagyon olvasmányos és lebilincselő. Néhol vicces és megmosolyogtató, de legtöbbször szívet tépő és a sorok mögött kőkemény emberi sorsok és tragédiák húzódnak meg.
Végig drukkol szerencsétlen kis kutyusnak az ember, de igazából az a baj, hogy nem is lehet eldönteni tiszta szívből, hogy kinél, hol lenne a legjobb helyen? Költői a kérdés, hát persze, hogy ott ahová született és amire született, de én nem mindig voltam abban teljesen biztos, hogy pásztorkutyaként a juhász mellett lenne a legjobb helye. Természetesen, többet a történetből nem árulhatok el, azok kedvéért, akik még nem olvasták eddig, akik meg olvasták, azok úgy is tudják...
Én most nem is kifejezetten Bogáncsról akartam írni, csak nem lehetett az ihlető könyv mellett szó nélkül elmenni. A könyvet olvasva, a kutya és az ember csodálatos kapcsolata, a hűség és ragaszkodás (esetenként mindkét fél részéről) misztikuma rajzolódott ki  és valójában a kutya, mint barát, mint társ az, ami megihletett. Ez egy egyedülálló kapcsolat ember és kutya között, ami semmihez sem hasonlítható. (A cicatartókat kérem szépen, ne haragudjanak meg rám ezért a kijelentésért, ismerem valamelyest a macskák és az ember kapcsolatát is, hiszen volt nekem anno több cicám, de ez egy külön történet.) Szóval olyan kötődés alakul esetenként kutya és ember között, aminek párja nincs. Szavak nélküli értés és megértés, pontosabban arra gondolok, hogy az emberi nyelv használata nélkül képesek a kutyák értésünkre adni a gondolataikat, érzéseiket, együttérzésüket és szükségleteiket. Hogyan lehet ez? Metakommunikációval, testbeszéddel, tekintettel, hangokkal, mozdulatokkal, árnyalatnyi viselkedési mintákkal. Akinek van/volt kutyája, az biztosan tud legalább egy olyan esetet, de inkább számtalant, mondani, amikor a kutya tökéletesen értette őt szavak nélkül is és fordítva. Sőt biztosan van olyan történet is számtalan, amikor a kutya segített valahogyan, ott volt egy fontos pillanatban és a maga módján állt az ember rendelkezésére.
Nekem is van nagyon sok személyes történetem a kutyámmal, aki egy magyar vizsla. Hiper mozgékony, nagyon kajla és óriási szíve van. A legmeghatóbb megnyilvánulását sosem felejtem el. Néhány éve nagy veszteség ért, olyan mértékű amikor idő megáll, föld megfordul és egy pillanat alatt csúszik ki a talaj az ember lába alól.  Mikor beszédültem az ajtón a szokásos vidámsággal rohant felém, farokcsóválás, fülig érő kutyavigyor és az erőteljes farokcsóválástól minden porcikája külön életet élt. Aztán mikor a közelembe ért, egy másodperc alatt levágta, hogy itt most nagy baj van, vidámságnak, farokcsóválásnak és vigyornak semmi helye. Én akkor már lerogytam a földre és ott zokogtam a nappali közepén. Mellém feküdt hangtalanul, fejét az arcom mellé fektette, mancsát pedig a kezemre tette, és az én hiper mozgékony kutyám, akit fél percre nem lehet lelőni, hosszú hosszú ideig így feküdt mellettem és néha az orrocskájával finoman megbökött, megszagolt. Az volt az érzésem, hogy így osztozik a fájdalmamban és a maga módján próbál vigasztalni.

Hát ezért jó, hogy van nekünk a kutya, aki annyi szeretetet, örömöt, jó érzést és hálát tud adni az embernek.
Könyvajánló:
 

lejegyezte: sziluett