Igen, elköltöztem.
Hogy hová? Egy jó pár hónap tapasztalatai szerint oda, ahol - jelző lámpa ide,
jelző lámpa oda -, minden gyalogos akkor megy át az úttesten, amikor tud. Ahol senkinek
nem fordul meg a fejében, hogy átférkőzzön két parkoló autó között, mert
lehetetlen elférni, ahol nem Isten ellen való vétek finoman megkoccantani
parkolás közben az előtted és mögötted álló lökhárítóját, ahol rengeteg a
körforgalom, melynek haladási szabályait leginkább az élet írja.
Oda, ahol a buszra
mindenki az első ajtón száll fel és köszön a buszvezetőnek, ahol a buszvezető
fogadja a felszállók köszönéseit és mosolyog, megvárja a rohanókat és ahol maga
a busz is percre pontosan, a jelző tábla szerint érkezik meg, nem siet, nem
késik.
Oda, ahol nem
lehet petrezselyem gyökeret, karalábét venni, ahol a tejföl, a tehéntúró nem
alapélelmiszer, kenyeret csak magosat vagy csupa karés-ropogósát árulnak, de
sajtból, borból több száz, salátából több tucat fajta virít a polcokon.
Oda, ahol az adófizetők pénzéből naponta
összeszedik az lehullott leveleket, lemossák a járdákat, ahol valaki mindig csinosít,
fúr-farag, fűrészel vagy szivattyúz és ahol a parkban azt táblázzák ki, ha
szabad a fűre lépés.
Oda, ahol az
apukák viszik reggel a gyerekeket iskolába és ahol a gyerekek szerdán egész nap,
de legalább délután szabadok. Ahol az ovikban komoly munka folyik, a 3-4 éves írni
tanul és számol, de versikéből, dalocskából lényegesen kevesebbet tud. Ahol
nincs gyerek-menü a jobb éttermekben, s ahol a pincér nagyon görbén néz rád, ha
sült krumplit kérsz kecsappal.
Jó itt?
Nem tudom.
Más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése