2014. október 19., vasárnap

Bizarr ételek versenye



Egy üzleti vacsorán érdekes körkérdés futott végig a minap: mi volt a legbizarrabb étel, amit valaha ettél?
Nagyon izgalmas történetek következtek, roppant jól szórakoztunk. Volt, aki disznótoros élményét, a füle-farka fogyasztását sorolta a legbizarrabb kategóriába, mások a krokodil húst emelték a piedesztálra. Vegetáriánus kollégánk a csirkehúst találta a legek-legjének - ezen, mi húsimádók jót derültünk. Aztán következtem én. 1,5 év Franciaországi életvitelszerű tartózkodás után mindenki azt várta, hogy csiga, béka, kagyló és társaik fognak következni. De tévedtek.
A pesztóval, fokhagymával elkészített csiga, vagy a paradicsom szószban, bazsalikommal, fokhagymával tálalt békacomb igazán ízlett és egyáltalán nem mondhatom bizarrnak.
Bár talán csak azért nem, mert jártam én Kínában is és az az utazás minden korábbi gasztronómia élményt elsöpört a bizarr kategóriában. De nem csigázom tovább a kedves olvasót, jöjjön a történet, amit elmeséltem a díszes társaságnak.

Vacsorameghívásunk volt Shanghai egyik felkapott éttermébe, ahonnan pazar a kilátás a "bottle opener"-re - azaz az üvegnyitóra - ahogy a helyiek hívják a jelenlegi legmagasabb felhőkarcoló látványosságot. Az étterem arról híres, hogy frissen készíti a tengeri herkentyűket, olyannyira frissen, hogy a kedves vacsora vendég maga választhatja ki a medencéből a különböző halakat, rákokat és a jó ég tudja még mi mindent. Mi is így tettünk, meghívóink kíséretében a medencékhez sétáltunk és kiválasztottunk néhány halat, garnélákat és egy langusztát. Ezt megelőzően sosem ettem langusztát nagyon örültem, hogy lehetőségem nyílik megkóstolni. Itt kell megemlítenem, hogy 6-an voltunk a vacsora asztalnál és angolul társalogtunk, meghívóink a pincéreknek angolról kínai fordították kéréseinket. Ez még fontos lesz később. Szóval megérkeztek a fogások, egyik a másik után. Legutolsóként a languszta - pazar jégágyon tálalva friss zöldségekkel, kaviárral és egy élő langusztával díszítésképpen. Az élő languszta mozgatta a csápjait és mellső lábacskáit, miközben mi a társának a húsát nyersen kóstolgattuk. Igazán finomnak találtuk, a csevegés is a languszta körül forgott. Miután megettük az összes languszta húst (amit, ismétlem, nagyon ízletesnek találtunk) megkértem kísérőinket, hogy az élő langusztát küldjék vissza a medencébe, ne szenvedjen itt tovább a jégágyon, hiszen már alig-alig mozgatta csápjait. Kísérőink jót nevettek, odaintették a pincért, aki szintén jót nevetett és felemelte a jégágyról a díszítő elemnek szánt állatot és kiderült, hogy az a vacsoránk másik fele.

Döbbenet ült ki a másik két európai kollégám arcára. Én magam teljesen lefagytam. Valahol félreértettük egymást az angolról kínaira fordítás során és nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy a halál ilyen közel került a vacsora asztalunkhoz. A Kínában élők számára ez teljesen természetes dolog, az étel frissességéről tanúskodik, hogy az felkoncolt languszta csápjait és lábait még mozgatta az ideg, ez csak annyit jelent a hús, amit felaprítottak belőle, igazán friss. De miért van az, hogy ez nekünk, európaiaknak bizarr és nehezen veszi be a gyomrunk? Ha nincs feltálalva a halál közvetlenül az asztalra, akkor nem is létezik, és jóízűen falatozzuk ugyanazt az ételt? Amit nem látunk, azzal nem foglalkozunk? Valós elrettenés ez vagy álszemérmesség? Pedig az a languszta is meghal, akit nem cipelnek az asztalra, hanem a kukában landol miután feldarabolták. Sajnos én nem tudom ezeket a kérdéseimet megválaszolni, én valós döbbenetet éreztem és csak azt tudom, hogy ez volt életem legbizarrabb gasztronómiai élménye…, és ezzel az üzleti vacsorán is elvittem a pálmát.


lejegyezte: sziluett