2015. március 15., vasárnap

Bányai Júlia százados



Mi jut eszünkbe, ha ezt halljuk? 1948? Emléktábla, egy iskola, egy utca, vagy egy tér? Pedig a szabadságharcos amazon kalandos életéről ifjúsági regény is született (Thury Zsuzsa, 1951). Ez azonban még nem jelenti azt, hogy tudjuk is, hogy ki volt Bányai Júlia.

Szegény sóbányász családba született 1824-ben az erdélyi Vízaknán. Mikor felcseperedett megismerkedett egy nemesi származású ügyvéddel, Sárossy Gyulával (aki csak közeli névrokona a korábbi cikkünkben említett Aranytrombita szerzőjének). Hamarosan össze is házasodtak. 1848 március 15-ét a házaspár együtt töltötte az események sűrűjében, hiszen a férj köztudottan a reformeszmék támogatója volt. Aztán beütött a baj, a férfi megbetegedett és néhány hónap múlva meghat. A fiatal özvegy ismét műlovarnőként próbált szerencsét – hiszen már lánykorában is ezzel tartotta fenn magát. Ez az akkori időkben az illusztrációnkhoz hasonló módon zajlott: a hölgy lovaglóruhában, féloldalasan - női módra - ült a lovon, mely elegánsan lépdelt, galoppozott vele a cirkuszi porondon, és végrehajtotta az utasításokat.
Lovaglóruha ide elegancia oda, azért ez nem volt egy társadalmilag elfogadott munka. Az az előnye azonban már korábban is megvolt, hogy Júlia megtanult néhány dolgot,
például jól lovagolni, valamint nyelveket is. Természetesen igen szép nő volt, ebben a szakmában ez alapvető követelménynek számított.
A forradalmi időkben a műlovaglás nem tartott soká, a kor szelleme bátor tettre sarkallta a 24 éves özvegyet: férje öltözékét öltötte magára, s nevét felvéve beállt a seregbe. Nem tudjuk mi motiválta az edzett, szép és okos nőt, arra hogy fegyverrel harcoljon a hazájáért. Talán úgy érezte: forradalmár szellemű férje, ha élne, beállna a seregbe. Hitte, hogy férfinek öltözve jó szolgálatot tud tenni.
Miért tette ezt? Ki tudná pontosan megmondani. Az biztos, hogy akkoriban volt, hogy nők is jelentkeztek honvédnek, hiszen mind tenni akartak a szabadságunkért, de bevonulásukról szó sem lehetett. A kolozsvári honleányok például önkéntes felderítő zászlóaljat hoztak létre, de ezt a kormánybiztos rendeleti úton feloszlatta. A nőknek női foglalkozásokkal például varrással, mosással és betegápolással illett a hazát szolgálni. Így, akik a tiltás ellenére harcolni akart, az csak férfiruhában tehette meg  … és meg is tette mint Nyáry Mária, Szentpáli Janka, Jagelló Appolonia, Csizmárovits Mária, Pfiffner Paulina és korábbi cikkeink hősei Lebstuck Mária vagy Sorsich Júlia. Köztük az egyik legmagasabb katonai rendfokozatot éppen Bányai Júlia érdemelte és kapta meg.

Bem József 1848 végén átvette az Észak-Erdélyben állomásozó magyar csapatok parancsnokságát, az ifjú özvegy ekkoriban jelentkezett honvédnek elhunyt férje nevén. A lányos arcú újonc nem bukott le társai előtt, s hamarosan a Nagyváradon állomásozó 27. honvédzászlóalj állományába került. Hősies volt, szépen lépkedett felfelé a katonai ranglétrán. Egyik ismert tette az volt, amikor társaival elfogott egy tucatnyi jól védett hadi szekeret - az osztrákok élelmiszer-utánpótlása volt rajtuk. Egy másik alkalommal Gyulafehérvár ostrománál pedig, egy császári tisztet fogott el, aki kémkedni akart a magyarok táborában. A foglyot az osztrákok megpróbálták kiszabadítani, az összecsapás közben Bányai Júlia mellét szuronnyal megsebezték. A sebesültet hősiességéért hadnaggyá léptették elő. A továbbiakban már nem csak a harctéren szolgált, hiszen időközben nyilvánvalóvá vált, hogy nő. A nyilvánvaló igazság ellenére nem „tanácsolták el”, hanem kémként is kamatoztathatta tehetségét és adottságait.
Gyakran bízták meg felderítői munkával. Egyszer női ruhában, másszor fuvarosnak vagy valami árusnak álcázva gyűjtötte a híreket.  A cári hadsereg tisztjeit párizsi táncosnőként kápráztatta el. A remek francia nyelvtudással bíró hölgy elpanaszolta az orosz tiszteknek, hogy egy békés várost keres, s azok kedvesen el is irányították, de Júlia nem ment a városba, hanem Bem tábornoknak tett jelentést az orosz sereg hadállásairól.
Az értékes hírekért jutalmul Bem tábornok, a szabadságharc utolsó napjaiban kinevezte századosnak. Mondhatjuk, hogy akkor meg már minek, de ez nem kérdés. Főleg nem, ha figyelembe vesszük, hogy Bem egy nőt léptet elő ilyen magas rangra.
Bányai Júlia a fegyverletétel után női ruhában menekült. Előbb hazatért Vízaknára, de belátta, hogy a honvédtisztekre az egész országban vadásznak az osztrákok. Ezért Törökországba menekült Bem és Kossuth után.
A menekültek nem törődtek bele a szabadságharc bukásába. A szabadságharc leverése után Makk József ezredes Kossuth engedélyével Erdélyben megpróbálta újjá szervezni az ellenállást. Az ő csapatához csatlakozott a nyughatatlan Júlia is. Többször visszatért Erdélybe, értékes hírek vivőjeként szolgálta a közös ügyet; s röplapokat is terjesztett. Makk József szervezkedését viszont igen hamar leleplezték. A megtorlás nem maradt el: sokakat kivégeztek, másokat hosszú várfogságra ítéltek. Júlia épségben visszatért Törökországba, s ő maga is felismerte, hogy a forradalom újraélesztésére nem maradt esély.

Röviddel ezután, Törökországban Matta Ede, nagyváradi származású honvéd százados feleségül vette a még mindig fiatal és szépséges Júliát. Kossuth Lajos Amerikába utazása után a törökországi magyar kolónia szép lassan megszűnt. A házaspár beutazta az egész Oszmán Birodalmat, végül Kairóban telepedtek le. Ott nyitották meg a „Fáraóhoz” címzett fogadójukat: a piramisok tövében. A magyar vendéglőt és panziót rendre felkeresték az európai utazók, akiket a vendéglátók a Magyarországról szóló friss hírekről faggattak.

Bányai Júlia még egyszer eljutott szeretett hazája földjére, a politikai helyzet enyhülésekor, 1866-ban lányával együtt hazalátogatott Magyarországra,
A szabadságharc női katonahőse 59 éves korában, Kairóban hunyt el. A megözvegyült Matta Ede bezárta a fogadót, és visszaköltözött Magyarországra. Bányai Júlia, aki fegyverrel is szolgálta a hazáját, Egyiptomban nyugszik. Hősiességét környezete elismerte, de élete végéig fura teremtésnek tartották.

Lejegyezte: egy kedves vendégünk, Tánczos Erzsébet
A kép: Wassily Kandinsky, Vágtató amazon  - üvegfestmény (1911)