2015. március 16., hétfő

Kényes kérdés




Névnapi süteményt készítettünk a lányommal. Igazi anya-lánya program volt ez, a kicsi lányom ott ült a konyhaszekrényen, kanalazta a lisztet, számolta a tojásokat, és felügyelte, hogy megfelelő mennyiségű cukor is kerüljön a tésztába. Mire a piskótát a sütőbe tettük, mindketten lisztes képpel álltunk a konyha közepén, elképesztő boldogság ült az arcán. 

Ebben az idillikus hangulatban ütötte meg a fülemet egy kisgyerek szívbemarkoló sikoltozása és sírása, majd rögtön utána anyjának ordítása és káromkodása. Valahonnan a környékről szűrődtek be a hangok. Igyekeztem elvonni a figyelmét, mert felnőttek között is kényes téma ez, a két és fél éves gyerekem számára pedig végképp nem álltam készen egy hihető verzióval. Nehéz megérteni és megértetni, hogy miért nem telik minden gyermek napja boldogan.



A családon belüli erőszak kérdése napjainkban nagyon fontos téma. A pszichológia fejlődésének köszönhetően látjuk a következményeket, amelyek a bántalmazott gyerekek felnőttkorára hatással vannak. Ma, amikor nem a drasztikus nevelési elvek elkötelezettjei vagyunk, hanem egy humánusabb irányvonalé, még inkább baj, hogy egyesek fejében még mindig él a sztereotípia, miszerint megverni a gyereket természetes, nem árt neki, sőt néha szükséges is.

Minden elcsattanó pofon, minden elhangzó bántó szó, amely ugyan nem hagy nyomot a kis testeken, mély sebet éget a lelkükbe. Tovább megyek. A fizikai fenyítés, legyen az enyhébb, vagy brutálisabb, a saját kudarca az elkövetőnek, egyszerűen annyit jelent, hogy csődöt mond, mint szülő, vagy akár, mint társ. Hiszen nemcsak a gyermekek szenvednek el ilyen komoly sérelmeket, sok asszonyt is erőszakkal terelget férje, saját kénye-kedve szerint.

Az, aki fizikai, lelki, vagy akár anyagi fölényét kihasználva családját terrorizálja, elítélendő. Megszavazta a Parlament, hogy a családon belüli erőszak, mint bűncselekmény, bekerülhessen a Büntetőtörvénykönyvbe. De azt gondolom, elsődlegesen a fejekben kellene rendet tenni, megértetni ezekkel az emberekkel, hogy a jó szó mindig többet ér, mint egy fakanál, szíj, vagy vesszősuhintás. Bántani mást egyszerűbb egy fáradt, türelmetlen, szinte a fizikai határait feszegető, dolgozó embernek. Talán ezt látta a szüleitől, s önigazolásként szolgál, hogy felnőtt ember lett belőle. De milyen?

Sokakban nem is tudatosul, hogy családon belüli erőszak áldozatai. Nekünk, akiknek sikerült rendezett családi körülményeket teremteni, kell szót emelnünk, beszélnünk róla és segítséget nyújtanunk. Nem szabad, hogy kényes kérdés legyen, mégis nehéz megmondani, hol a határ. Beleszólni valaki más életébe: nagy felelősség.

Ezért tipródtam kétségek között, kimenjek-e egyáltalán az utcára, vagy maradjak, zárjam be az ajtót, s tegyek úgy, mintha semmit sem hallottam volna. Pár perccel később elcsitult a sikoltozás, nem sírt a kisgyerek, nem ordítozott az anyja. Pár órával később pedig már ki is ment a fejemből az egész.

De a kisfiú, vajon ő is elfelejtette már? Kétlem.

lejegyezte: egy kedves vendégünk