Mivel az egyetem alatt is sokat jártunk közösen kirándulni, az utolsó évben kialakult bennünk az a gondolat, hogy jó lenne egyszer közösen venni egy kis házat valahol a hegyekben. Ez egyrészről nagyon praktikusnak tűnt, de egy ki nem mondott célja is volt, hogy azt hittük, reméltük, hogy ha van egy közös ingatlanunk, akkor nem veszítjük el egymást a későbbiekben sem.
Az
egyetem elvégzése után többségünk egy-egy multinacionális (vagy nevezzük inkább
nemzetközinek :-))
cégnél helyezkedett el, aminek szinte egyenes következménye volt, hogy a
beszélgetéseinket egyre gyakrabban tarkították idegen szavak, hiszen minden
napra jutott egy-egy meeting (megbeszélés), call (telefonos megbeszélés), a
process-ekbe (folyamatokba) check point-okat (ellenőrzési pontokat) kellett
beépíteni és még olyan is volt, akinél hivatalos lunch break volt ebédszünet
helyett.
Sajnos egy nemzetközi környezetben nagyon könnyű átvenni ezeket a
fordulatokat, és ha a saját elbeszéléseinkben nem is tűntek már fel ezek a
szavak, a másokéban éreztük, hogy ez így nem jó. Így esett, hogy mindannyian
örültünk annak az eszement kezdeményezésnek, amit már nem is tudom pontosan ki
vetett fel, miszerint minden egyes indokolatlan idegen szó használatért
fizessen az elkövető 100 forintot. Abban is gyorsan megegyeztünk, hogy a
bevételt összegyűjtjük, és egyszer majd megvesszük a közös hegyi házikót.
Nos, a ház azóta meg van. Végül ugyan nem az
idegen szavakból vettük (ha jól emlékszem 4600 forint gyűlt össze), de az, hogy
valóban elkezdtünk a cél megvalósítására összpontosítani, jó ösztönzőnek
bizonyult. A pénzbüntetés pedig abban segített, hogy ma már nem a computeren
lévő calendarban nézzük meg, hogy a sok meeting mellett mikor van időnk
megvenni a muskátlikat a kis ház teraszára.
lejegyezte: felhőjegyzet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése