Oldalak

2015. március 23., hétfő

Idegen szavakból nyaraló


Nagyon sok dologért vagyok hálás az Életnek, de ezek közül is kiemelkedően fontos, hogy az egyetemen kialakult baráti társasággal a mai napig szoros maradt a kapcsolatom, ami azt jelenti, hogy valóban tudunk egymás apró-cseprő dolgairól és igyekszünk rendszeresen összejárni, legalább negyedévente együtt tölteni néhány napot.

Mivel az egyetem alatt is sokat jártunk közösen kirándulni, az utolsó évben kialakult bennünk az a gondolat, hogy jó lenne egyszer közösen venni egy kis házat valahol a hegyekben. Ez egyrészről nagyon praktikusnak tűnt, de egy ki nem mondott célja is volt, hogy azt hittük, reméltük, hogy ha van egy közös ingatlanunk, akkor nem veszítjük el egymást a későbbiekben sem.

Az egyetem elvégzése után többségünk egy-egy multinacionális (vagy nevezzük inkább nemzetközinek :-)) cégnél helyezkedett el, aminek szinte egyenes következménye volt, hogy a beszélgetéseinket egyre gyakrabban tarkították idegen szavak, hiszen minden napra jutott egy-egy meeting (megbeszélés), call (telefonos megbeszélés), a process-ekbe (folyamatokba) check point-okat (ellenőrzési pontokat) kellett beépíteni és még olyan is volt, akinél hivatalos lunch break volt ebédszünet helyett. 

Sajnos egy nemzetközi környezetben nagyon könnyű átvenni ezeket a fordulatokat, és ha a saját elbeszéléseinkben nem is tűntek már fel ezek a szavak, a másokéban éreztük, hogy ez így nem jó. Így esett, hogy mindannyian örültünk annak az eszement kezdeményezésnek, amit már nem is tudom pontosan ki vetett fel, miszerint minden egyes indokolatlan idegen szó használatért fizessen az elkövető 100 forintot. Abban is gyorsan megegyeztünk, hogy a bevételt összegyűjtjük, és egyszer majd megvesszük a közös hegyi házikót.

Nos,  a ház azóta meg van. Végül ugyan nem az idegen szavakból vettük (ha jól emlékszem 4600 forint gyűlt össze), de az, hogy valóban elkezdtünk a cél megvalósítására összpontosítani, jó ösztönzőnek bizonyult. A pénzbüntetés pedig abban segített, hogy ma már nem a computeren lévő calendarban nézzük meg, hogy a sok meeting mellett mikor van időnk megvenni a muskátlikat a kis ház teraszára.

lejegyezte: felhőjegyzet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése