2015. február 27., péntek

Az írás hatalma

Egyszer csak szervezni kezdtük a 25. érettségi találkozót. Péter létrehozott egy zárt csoportot egy közösségi oldalon és onnantól kezdve beindult a levelezés. Az eltűntek megtalálása, időpont egyeztetés, repülőjegy foglalás, válogatás az éttermi menüből. És előkerültek a régi osztályfotók is, amihez jöttek is a kommentek bőven. Akkor jutott eszembe: A naplóim!!!  Lehoztam őket a padlásról és csak a gimis részleteket kimásolva elkezdtem adagolni a régi élményeket a többieknek. Szerencsére pozitívak lettek a visszajelzések, a többség örült, hogy szinte napi lebontásban kapja az emlékeket. Gyöngyi meg is jegyezte, hogy függővé tettem, minden este ránéz az oldalra, van-e folytatás.


A találkozón már csak írónőnek szólítottak viccelődve, és ott tudtam meg, hogy van egy „rajongóm”, Péter 13 éves lánya személyében, aki a kora miatt talán jobban élvezi a naplókat, mint mi magunk.  És ő is várja az új epizódokat.

Így aztán a találkozó után sem hagytam abba. Már nem kellett szervezkednünk, de a folytatásban jövő élmények még egyben tartottak minket.

És eljött az a nap is, amikor megjelent nyomtatásban egy kis írásom, életemben először, és gondoltam ezt is megosztom velük. A kis elbeszélésnek igen drámai a vége, sokkolta is őket, de tetszett nekik. És akkor megszólalt Csongor. Róla annyit tudtunk, hogy családi okok miatt nem vett részt a találkozón. Nem igazolt vissza, hogy ismer, nem szólt hozzá semmihez, de követte az eseményeket eddig is. Gratulált, azt írta, hogy beleborzongott, olyan jó volt az irományom, és üdvözöl mindenkit a klubban.  – Csongor! Neked katarzis kell, hogy megszólalj? Isten hozott! – válaszoltam neki. Erre megírta, hogy imád minket, végigkövette, ahogy szervezkedtünk, óceánokat repülünk át, és a feltöltött találkozós képeken szemtelenül fiatal csikókként nézünk vissza rá.

Én csak ültem és olvastam a szívet melengető sorokat és arra gondoltam: Már ezért érdemes volt!


lejegyezte: egy kedves vendégünk, Piros Évi