
Pakolsz. Kettesével viszed a csomagokat az autóhoz. A
sokadik fordulón vagy túl. Nem sietsz. Becsukod a csomagtartót. Majd elnézel a
távolba. Kísérteties látványt nyújt a feléd úszó köd. Hömpölyög.
Egyszer csak fejed fölé pillantasz. A lámpa fénye egy fán
szűrődik át. Lenyűgöz, ahogy az árnyék miatt az ágak a ködben meghosszabbodnak.
Benyúlsz a zsebedbe. Nálad van a telefonod. Érzed, hogy
ezt meg kell örökítened. Közben megpillantod a ködön átszűrődő holdat. Lekapod
azt is. Majd arrébb kalandozik tekinteted. Egy padot látsz a hóban. Meghökkensz
a ragyogó kontrasztokon. Elindulsz. Körbejárva más és más oldalát mutatja.
Dombot mászol érte, majd guggolsz a hóban. Micsoda pillanatok! Számodra.
Elgondolkozol. Azon, hogy olyanokat veszel észre, olyan dolgokat látsz meg, amiket évekkel korábban nem. Ami sokakat nem is érdekel. Neked
meg örömöt okoz.
Egyszer csak halkan kacagni kezdesz. Hirtelen ugyanis kívülről látod magad. Azt érzed, hogy a szállodai szobák ablakaiban állva a vendégek téged néznek. Hülyének. Mi mást gondolhatnának, ahogy felnőttként az éjszaka közepén kúszol-mászol, hol felfelé, hol lefelé tekintesz, s kattintgatsz.
Majd csendesen mosolyogsz. Az előző gondolatodon. Mert kit érdekel, hogy minek néznek? Milyen alapon ítélnek meg? Kik ők?
Elégedetten mosolyogsz. Belülről jön. Akárcsak az elégedettség.
Majd leírod mindezt, s megmutatod feleségednek. Aki azt mondja: jó, de kicsit nagyképű.
Ezen már hangosan röhögsz. Bármit teszel, úgysem felel meg mindenkinek. Úgyis beleköt, aki akar. Mitől, hogyan lehetnél hát elégedett? Kintről, másoktól?
Vagy belülről jön?
lejegyezte: egy kedves vendégünk, Dara Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése