2015. január 28., szerda

Óhatatlan veszteségek

Ma elbúcsúztam attól az embertől, aki az elmúlt több mint fél évben a legbizalmasabb barátsággal ajándékozott meg.

Ha jól számolom, huszonhárom évvel ezelőtt találkoztunk először. Aztán sok-sok év kihagyás után az év elején újra összefutottunk. Találkoztunk télen, hóesésben, kétségbeesésben és kávéztunk. Beszélgettünk tavasszal, terveket szőttünk és mentateát ittunk. Eljött a nyár, hasaltunk a stégen, harmincnégy fok melegben, boncolgattuk a felnőtt élet buktatóit és ötleteltünk, hogy vajon hogyan lehetne jobb. Volt menta tea is hozzá. És most színes üvegpoharakat ajándékoz nekem, miközben személyes holmijai részben dobozokban, részben bőröndökben várják az új fejezetet, én pedig ügyetlen sorokat írok egy könyv belső oldalára – búcsúzóul. Hátha majd ott, a Új Városban ez jelenteni fog neki valamit.

Kezdek haragudni az Új Városra. Az elmúlt három évben valahányszor szóba került, én elvesztettem egy barátot. És most ugyan más a terv, engem mégis a régi veszteségek emléke leng körül. Őszintén szólva még nem tudom, ezt a helyzetet hogyan fogom kezelni.
Nyolc évesen, amikor Rita barátnőm és a családja elköltözött, a kerítés tetején ülve sírtam. Amikor tizennyolc éves koromban András és a szülei elköltöztek, hetekig levert voltam, leveleket írtunk – én neoromantikus, ő meg inkább punk-rock stílusban - és titokban telefonálgattunk egymásnak. Máig hálás vagyok a szüleimnek, hogy nem csináltak balhét, amikor lebuktam a telefonszámlával.
Amikor Ivett elment az országból, kombináltam az előző megküzdési stratégiákat egy hétig tartó intenzív vodkázással. De annak már több mint három éve. 

Azóta rengeteg lehetőségem volt veszteségeket feldolgozni. És most, ezzel a rutinnal és néhány májcisztával gazdagabban, - alkohol, nikotin és csokoládé tilalom mellett - épp fogalmam sincs, mit kezdjek a szomorúságommal. Sétáltam a füvön, elmorzsolgattam pár levél mentát, ügyetlenül tébláboltam a vendégek közt, akik valószínűleg ugyanúgy keresték a szavakat, mint én. Megpaskolgattam az öreg kutya fejét, gyorsan megöleltem még a barátomat és leléptem. 

Most pedig írok, mert épp nincs egy kerítés a közelben, aminek a tetején üldögélhetnék.

lejegyezte: egy kedves vendégünk, peppermint leaf

a kép egy Tarkovszky filmből való