2015. január 19., hétfő

Megvilágosodás



Még csak 8 perce ült egyhelyben, de már zsibbadt a bal lábfeje. Hetek óta gyakorol. A lótuszüléstől még "fényévekre" van, de ha már legalább egy szabályos törökülést fel tudna venni, annak is ürülne.

Próbálja elcsendesíteni a gondolatait, de azok egy gyorsvonat sebességével száguldoznak át az agyán. A Nyugati pályaudvar forgalma ehhez képest kutya füle, ami a fejében van. Hogy lehet nem gondolni semmire? Mi az, hogy észrevenni a két gondolat közötti szünetet és azt egyre hosszabbra nyújtani, míg már végül csak a szünet van? Ez van írva a könyvekben, amit gondosan elolvasott. Merthogy nem ám csak úgy meditálgat, felkészülten vágott neki a megvilágosodásnak. De nem hogy fényt nem lát, de még egy apró kis villanásocska sem jelent meg a sok gondolat közben. A gondolatok közben, amiknek semmi keresnivalójuk nem lenne a fejében...

A lába meg csak egyre zsibbad. Lehet, hogy nem kering benne rendesen a vér? Az baj. Most akkor mi legyen? Kinyújtóztassa, megmasszírozza? Vagy ez vele jár? Erre nem számított, amikor nekivágott a belső utazásnak.


Elhessegeti a lábzsibbadás gondolatát és ismét koncentrál. De mire is? Ja, persze, a mostra. Mert csak ott lehet megtalálni a boldogságot. A boldogságot, amit keres. A múlt már elmúlt, a jövő meg még nem jött el, és ki tudja, mi lesz holnap. Holnap... Holnap kirándulni mennek és még be kell vásárolnia, hogy tudjon némi elemózsiát pakolni a hátizsákba. Csak gondolta előtte  meditál kicsit...
Tibetben biztosan nincs ennyi minden, ami eltereli a figyelmet. Lehet, hogy oda kellene utaznia valami gyorstalpalóra? Olvasta a neten, hogy vannak direkt nyugatiaknak szervezett 28 napos elvonulások. Biztosan egy vagyonba kerül...

Nem bírja tovább, már nem érzi a lábfejét és azon kapja magát, hogy fejben bevásárlólistát ír... Ennek így semmi értelme. Majd talán holnap. Majd nem iszik annyi kávét délelőtt és addig átfutja a könyvet, amit az egyik barátnője ajánlott a meditáció gyakorlatáról.

Végre kinyújtóztathatja magát. Pedig annyira szeretné megtalálni a belső békét. Csak az a baj, hogy ez nem egy olyan „csinálós dolog”, pedig ő abban nagyon jó. Mindent gondosan megtervez, utánanéz, hozzáolvas... Ennek is működnie kell. Azt írták, bárki meg tudja csinálni, csak meg kell hallani a szív hangját. Na, ő mindenféle hangokat hall, csak a szíve, na az valahogy nem beszél hozzá...

Ásít egyet, kinyitja a szemét és mosolyogva úgy dönt, holnap ismét nekivág. A lényeg a pozitív hozzáállás, legalább ma is megpróbálta.


lejegyezte: fonóművek