Még
csak 8 perce ült egyhelyben, de már zsibbadt a bal lábfeje. Hetek óta gyakorol. A lótuszüléstől még "fényévekre" van, de ha már legalább egy szabályos törökülést fel tudna venni,
annak is ürülne.
Próbálja
elcsendesíteni a gondolatait, de azok egy gyorsvonat sebességével száguldoznak
át az agyán. A Nyugati pályaudvar forgalma ehhez képest kutya füle, ami a
fejében van. Hogy lehet nem gondolni semmire? Mi az, hogy észrevenni a két
gondolat közötti szünetet és azt egyre hosszabbra nyújtani, míg már végül csak
a szünet van? Ez van írva a könyvekben, amit gondosan elolvasott. Merthogy nem
ám csak úgy meditálgat, felkészülten vágott neki a megvilágosodásnak. De nem
hogy fényt nem lát, de még egy apró kis villanásocska sem jelent meg a sok
gondolat közben. A gondolatok közben, amiknek semmi keresnivalójuk nem lenne a
fejében...
Elhessegeti
a lábzsibbadás gondolatát és ismét koncentrál. De mire is? Ja, persze, a
mostra. Mert csak ott lehet megtalálni a boldogságot. A boldogságot, amit
keres. A múlt már elmúlt, a jövő meg még nem jött el, és ki tudja, mi lesz holnap.
Holnap... Holnap kirándulni mennek és még be kell vásárolnia, hogy tudjon némi
elemózsiát pakolni a hátizsákba. Csak
gondolta előtte meditál kicsit...
Tibetben
biztosan nincs ennyi minden, ami eltereli a figyelmet. Lehet, hogy oda kellene
utaznia valami gyorstalpalóra? Olvasta a neten, hogy vannak direkt nyugatiaknak
szervezett 28 napos elvonulások. Biztosan egy vagyonba kerül...
Nem
bírja tovább, már nem érzi a lábfejét és azon kapja magát, hogy fejben
bevásárlólistát ír... Ennek így semmi értelme. Majd talán holnap. Majd nem
iszik annyi kávét délelőtt és addig átfutja a könyvet, amit az egyik barátnője
ajánlott a meditáció gyakorlatáról.
Végre
kinyújtóztathatja magát. Pedig annyira szeretné megtalálni a belső békét. Csak
az a baj, hogy ez nem egy olyan „csinálós dolog”, pedig ő abban nagyon jó.
Mindent gondosan megtervez, utánanéz, hozzáolvas... Ennek is működnie kell. Azt
írták, bárki meg tudja csinálni, csak meg kell hallani a szív hangját. Na, ő
mindenféle hangokat hall, csak a szíve, na az valahogy nem beszél hozzá...
Ásít
egyet, kinyitja a szemét és mosolyogva úgy dönt, holnap ismét nekivág. A lényeg
a pozitív hozzáállás, legalább ma is megpróbálta.
lejegyezte: fonóművek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése