Oldalak

2016. október 31., hétfő

Viola

Ha arra érkeztem haza az iskolából, hogy egy ismerős szatyor az előszobafalat támasztja és mindenféle földi jó - gyümölcs, sütemény, csokoládé - kandikál ki belőle, már tudtam, hogy ő van itt. Viola. Csalogatóan fel is csengett kedves kacagása a konyha vagy a nagyszoba felől, csakhogy tudjam, merre induljak, hogy megölelhessem.

Viola a nagynéném volt, bár kora szerint a nagyanyám lehetett volna. Testvérei közül az öt lányból csak ő kapott virágnevet. Ez nem lehetett véletlen. Gyönyörű volt, mint egy virágszál, a fiúk versenyeztek a kegyeiért. Mikor eladósorba került, gyakran zengett föl szerenád a kis ház kerítése előtt. Táncolni járt, ott ismerkedett meg későbbi férjével. Nagyon szép pár voltak, szép nagycsaládot alapítottak. Imádta a gyerekeket, és ez az érzés – saját tapasztalatból tudom - kölcsönös volt. Ha jártában, keltében gyerekekkel találkozott, mindig volt hozzájuk egy-egy kedves szava. Magam is tanúja voltam, mikor egy mosdatlan kis purdéra csodálkozott rá a piacon és azt mondta neki: -„Eszem azt a gyönyörű szemedet! De hazavinnélek, te kis fekete rigó!” Bizony jól is járt volna az a kiskölök, akit így „elrabol”. Szeretettel ölelő karokban, kényeztetésben, általa készített finom falatokban soha nem volt hiány az otthonában. Anyukám jóval fiatalabb volt nála, pici kislány volt, mikor nővére férjhez ment és elhagyta a családi fészket, de mindig fordulhatott jó tanácsért vagy vigasztaló szóért hozzá.

2016. október 28., péntek

Őszi szünetre gubancoló

Kedves szülőtársaim! Anyukák, apukák, nagymamák, nagypapák, nagynénik, nagybácsik, bébi- és nagyobb gyerkőc szitterek, esetleg jóságos szomszéd nénik, valamint egyéb, gyerkőcöket tényleg bíró, felvigyázó és hasonló 7-nél is több próbát kiállók figyelmébe ajánlás, szeretettel az őszi szünetre:

Közeledik a fent említett, gyerkőcök által hőn várt, más egyéb korosabb felnövőknél talán kevésbé lelkesen áhított, őszi szünet, amikor is gyerkőcök isiből, oviból kiszabadulva, megpihenhetnek, ellazulhatnak, miegymás módon lenyugodhatnak.

Gondoljuk mi. 
Mármint szeretnénk, ugye. 

2016. október 26., szerda

Pékség mesék - A biciklis hölgy

Ma egy idősebb hölgyet mutatok be nektek, aki biciklizik. 
Ez még így magában nem is lenne különleges dolog, hiszen itt, a kisboltom környékén a nyugdíjasok nagy többségének kétkerekű a járműve. Van, aki pusztán szállító eszköznek használja a járgányt és ezen tolja a bevásárolt holmikat, némelyek pedig a kondíciójukat is karban tartják vele, és tekernek. 

Nos, az említett hölgy is biciklis, de ő azért nem mindennapi eset, mert Alzheimer kórban szenved. A kedves néni egész felső teste folyamatosan remeg. Reszket a keze, a feje, rázkódik a válla és a mellkasa. Azt gondolhatnánk, hogy na ő, biztosan tolja a biciklit, s így próbálja magát egyensúlyba tartani. Hát nem! Ő felül a biciklire. Amikor először

2016. október 24., hétfő

Zongorakoncert - akár az élet


A tegnap este zongorakoncerten voltam. Fergeteges élmény volt és már azt is tudom, miért. Azért, mert olyan volt, mint maga az élet.


Lassan indult. Pedig nem kellett hangolni. Pontosabban nem kellett hangolni a hangszert. A fülemet kellett. A fülemet, az agyamat, a szívemet kellett rányitni erre a csoda világra. Lassan indult, igazán lassan. Előbb csak néhány pöttyintés, mintha nyári eső kerekedne a semmiből. Nagy, kövér pöttyök voltak. Nyomot hagytak, de ezek a nyomok még nem keltettek semmilyen érzést. Még kívülről figyeltem. A lépcsőn felszaladó léptek feszülése még nem halt el a lábaimban, a karomon még ott volt a ruhatárba leadott kabát melege, az arcomon még éreztem a tovahaladó villamos suhanását, a fülem még tele volt a külvilág zajával. Aztán elhalványultak. Elhalványultak, mint

2016. október 21., péntek

Maga az út


Elindulunk. Gyönyörű ősz. Régen volt ilyen. A színek kavalkádja, illatorgia és fények. Zörög a haraszt, nesztelen táncot lejtenek a lehulló levelek. Mint a mesében.

Elindulunk. Máskor is megtettük. Szinte mindegy, hogy milyen évszak van, csak mehessünk, barangolhassunk. Szinte magától kanyarog az ösvény a lábunk alatt. A mostani gyönyörű díszlet csak ráadás.

Elindultunk. Együtt. Kézen fogva. Mint már annyi éve, vagy csak hónapja, de lehet, hogy mégiscsak napokban, sőt inkább órákban érdemes mérni a közös múltat…, de ez sem érdekes, talán ez is csak ráadás, mint a körülöttünk tomboló őszfesztivál.

Elindulunk. Meg van a

2016. október 19., szerda

Pékség mesék - Ha itt az idő, menni kell…



Ma úgy indult a hét, mint már három hete, minden hétfő.
Odaértem időben, hiszen hajnalban alig van forgalom, a megszokott friss kenyér illat fogadott a boltban, kipakoltam és hajrá! A megszokott kora reggeli arcok jöttek, a péksüteményeikért. Szinte becsukott szemmel is ki tudtam volna szolgálni őket, de én figyeltem, hisz nálam az áru mellé ingyért jó szó dukál. Rá szoktam adni! Ekkor az egyik kedves vevőm mindig mosolygós szemében, ezen a reggelen, zavart és érthetetlenséget láttam.  Kérte a szokásos reggeli sütijét s a pénztárnál, fizetés előtt ennyit mondott: - „Se nem dohányzott, se nem ivott, mindig egészségesen táplálkozott…”- Nem nagyon értettem, csak néztem rá kérdőn. És ekkor elmondta:

- A barátom. A barátom volt,

2016. október 17., hétfő

Macskák és rabszolgák IV. rész



Újabb pillanatfelvételek a gazdik (rabszolgák) életéből:



Munroka este 11kor, lefekvéskor gyanúsan csendben, nincs sehol. Majd a többszöri járőrözés után sem találva, feltűnik, hogy gondoskodó arisztokrata vendéglátója a dolgozószoba íróasztalán megrökönyödve bámul az ablakra. Odanézek, valami tényleg furcsa, majd én is megrökönyödök – a szúnyogháló fel van húzva félig, és szabad a kijárás a háromésfeledik emeletről szabadesésben… Úristen! Csak nembungejumpingolni próbált Munroka a felhúzott szúnyogháló madzagján?? … Ekkor még mindig nem került elő ugyanis az ifjú lakberendező tehetség. Gyorsan lehúzni a szúnyoghálót! De hogy

2016. október 14., péntek

Pékség mesék - Igaz történetek, igazi emberekről


Hadd kezdjem azzal, hogy a sors úgy hozta, hogy ismét visszatérhettem szakmai „gyökereimhez”, újra eladó lettem. Egy kis péküzletben dolgozom. Magam alakítom a boltot, ami már nagyon kedves számomra. Szerencsés vagyok azt hiszem, mert a közvetlen közelemben lévő két üzlet eladói is csodálatos emberek. Jó helyre kerültem. Öröm velük napról napra találkozni. A boltocska pedig alakul. A vevők, hát igen, a vevők… hiszen róluk szól minden. Ők pedig visszajárnak, és hozzák a történeteiket. Arra gondoltam, hogy megírom itt a blogban ezeket, hogy megismerhessétek a vevőimet és ezt a környéket a maga örömeivel, gondjaival. Szeretném viszont leszögezni előre, hogy mindenféle politikai hovatartozás, vallási nézet vagy társadalmi megkülönböztetés mentesnek szánom ezeket a szösszeneteket. Nem tisztem nekem állást foglalni – és halkan jegyzem meg, másnak sem - csakis

2016. október 12., szerda

Minimál ruhatár - székfoglaló beszéd

Meglepő vagy nem, ez a bejegyzés a fenntarthatóságot alapjaiban támogató cikk bevezetője. … és a divatról fog szólni. Távolról indítottam, mi?
Vissza is kell mennem kicsit az időben: az édesanyámig. Számomra ő ebben az etalon. Mindig divatos volt, mindig választékosan és szépen öltözött. Az egyik legelegánsabb nő a kisvárosunkban. (Mondjuk nekem az egész világon). Én, aki bejáratos voltam a ruhatárába, tudom, hogy soha nem volt tömve a szekrénye. Néhány igen válogatott darab és azok végtelen variációja és kombinációja. Csodát művelt. Ezt már akkor is tudtam!
Lapozgatom a netet és új – hittem én, naiv - divatőrületbe botlottam. Kicsit jobban utána néztem, és kiderült, hogy nincs új a nap alatt! Amit én egy aktuális, friss, még szinte zöld trendnek hittem, már (a wiki szerint)  az 1970-es évek óta

2016. október 10., hétfő

Macskák és rabszolgák III. rész

Pillanatfelvételek a gazdik (rabszolgák) életéből:
  • Hú vigyázz, óvatosan, most meglátta! Ajjaj, fúj rá! Nem baj, majd abbahagyja… De már három napja fúj és morog folyamatosan! Szegényke már három napja nem evett! Biztos a stressz miatt… Ugyan már! Kifigyeli, hogy mikor nincs ott a kicsi, és olyankor megeszi az összes kajáját. Jaj istenem, szegény aludni sem tud a feszültségtől! Bemenekült a vasalódeszka mögé! Nem tud pihenni! Ó nem kell őt annyira félteni, a kicsit bekergette az ágy alá, és akárhol próbált szegényke előbújni, mindig rácsapott egyet a fejére! 
  • Anyám, melyik ugrott fel az ágyra már megint? Nekifutásból, dobbantással, rá a hasamra!

2016. október 7., péntek

Filmajánló: A klán

Argentin-spanyol film megtörtént eset alapján, egy gengszter família mindennapjairól a 80-as évek Argentínájában. A család- és gengszterfő a család napi betevőjét és luxus kiadásait azzal fedezi, hogy gazdag embereket, vagy családtagjaikat rabolja el, és váltságdíjat követel értük. Főszereplőnk a katonai hatalom bukása után munka nélkül marad, jó kapcsolatokkal, kitanult módszerekkel, így nem nehéz nagyjából ugyanúgy folytatnia a szakmáját, mint addig, csak most az új kormány és az új főnökök háta mögött, remélve, hogy úgyis hamar megbuknak, és visszatér az aranykor.
Miközben az elrabolt személyeket a ház egyik használaton kívüli fürdőszobájában, majd később az erre a célra átalakított pincéjében őrzi, felesége

2016. október 5., szerda

Kipakolós, meglepős

Megérkeztünk! Frissen üdén, fiatalosan, már ahogy három hónap és két hét bepakolás után meg lehet érkezni! Itthon! Otthon, édes otthon! Hogyan becézzelek! Ilyen és más hasonló érzések járták át a szívünket a reptértől hazáig és már azon agyaltunk, hogy ha megérkezik a teherautó a cuccainkkal, még veszünk egy két apróságot az IKEAban és kész! Igazán haza érünk!
Az utcába befordulva érezhetően nőtt az izgalmi szint! Apa lassított, hogy biztosan el találja a kocsibeállót, a gyermek, ha tehette volna, kiült volna a motorház tetejére, hogy mielőbb odaérjen, én meg csak jól összeszorítottam a szemem! Szóljatok, ha ott vagyunk - mondtam. Nagyon szeretem a meglepetéseket.